Lázadás: A fideszes EP-képviselők is megszavazták a tömeggyilkos Törökország elítélését

Szájerék szembementek Orbánnal.

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön nagy többséggel fogadta el azt a közös állásfoglalást, amely „határozottan elítéli Törökország északkelet-szíriai egyoldalú katonai beavatkozását”, mivel az a szöveg szerint

  • a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti,
  • veszélyezteti az egész régió stabilitását és biztonságát,
  • további szenvedést okoz a háborúkban már eddig is sokat szenvedett lakosságnak,
  • a polgári lakosság tömeges elvándorlását okozza,
  • és hozzájárulhat az ISIS újjáéledéséhez, amely továbbra is biztonsági fenyegetést jelent Szíria, Törökország, a tágabb értelemben vett régió és az EU polgárai számára.

A 13 fideszes EP-képviselő kínos helyzetben volt, ugyanis – a Szociáldemokraták, a Renew (Liberálisok), a Zöldek és a szélsőbaloldali pártszövetség mellett – az Európai Néppárt (EPP) is támogatta az állásfoglalást.

A magyar kormány álláspontja viszont végig ezzel ellentétes volt: Orbán Viktor és Szijjártó Péter is kiállt a török offenzíva mellett.

A fideszes EP-képviselők végül a Néppárttal szavaztak, tehát szembementek a magyar kormány álláspontjával.

Szájerék megtehették volna, hogy tartózkodnak – ezt többzör eljátszották már, amikor ellenkező oldalon állt a Fidesz és a Néppárt –, de úgy tűnik, kurd-ügyben nem volt apelláta.

A strasbourgi plenárison végig téma volt a folyosókon is a török offenzíva, és az EP-képviselők a témáról beszélgetve rendszeresen felhozták a 24.hu-nak a magyar vétót, amit „megdöbbentő”, „érthetetlen” és ennél erősebb melléknevekkel írtak le többen.

Egyértelmű, hogy a fideszes képviselőcsoportnak ebben az ügyben nem volt választási lehetősége, hiába ment szembe a múlt héten minden más tagállammal Magyarország.