A kilencéves unokájára hagyja milliárdos vagyonát Oszter Sándor

A színművész mostanában sokat gondolkodik a végrendeletén.

„Én már eldöntöttem, hogy Hu­norra, a kilencéves unokámra hagyom mindenemet. Nem érdekel, hogy ki mit mond, ez az én szuverén döntésem, amihez senkinek semmi köze”

– mondta a Borsnak Oszter Sándor színművész, aki szerint lánya a jelen, Hunor pedig a jövő, így elsősorban az utóbbit illeti meg a pazar örökség.

Elég komoly vagyonra számíthat a kisfiú: a nagyapja egy 2,5 hektáros birtokon él, amihez

  • egy 500 négyzetméteres olasz stílusú va­dászház,
  • egy 250 négyzetméteres,
  • 15 bokszból álló istálló,
  • egy 500 négyzetméteres gazdasági tárolószín,
  • egy műhely,
  • gyümölcstároló,
  • medence,
  • szauna,
  • egy 90 négyzetméteres cselédház,
  • hétkenyeres kemence,
  • saját templom,
  • valamint egy 30 hektáron fekvő, domboldalon terpeszkedő erdő is tartozik,

nem beszélve a temérdek antik tárgyról, bútorról, bronzszoborról, ami a kastélyát ékesíti.

Szóval van mit a tejbe aprítani.

Oszter azt is hozzátette: mostanában sokat gondolkodik a végrendeletén, és azon, hogy mi lesz, ha már nem lesz.

„Szeretném jó kezekben tudni mindazt, amit az elmúlt negyven évben felépítettem, ám jól tudom, hogy közben hatalmas lelki teher is egy egész élet munkájáért felelni.

Nem szeretnék ekkora felelősséget róni Hunorra, így arra jutottam, hogy nem egyszerre, hanem apránként, havi apanázsban fogja megörökölni az Oszter-vagyont.”

Valódi Hírek