Több ezer tüntető elfoglalta a repülőteret Hongkongban, minden járatot törölni kellett (+fotók)

A világ egyik legnagyobb repteréről beszélünk.

Hongkongban 11 hete tiltakoznak a kormány kiadatási törvénye ellen, melynek értelmében Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhat ki gyanúsítottakat, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

A törvény ellenzői attól félnek, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást, már lezárt ügyekben is.

Sokan Peking növekvő befolyását, és Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvényben, megkérdőjelezve a kínai igazságszolgáltatás tisztességét.

A demonstrálók a jogszabály teljes visszavonása mellett az utóbbi hetekben már Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását is követelték, illetve a tüntetéseken jellemző rendőri brutalitás ellen is tiltakoztak, miután általánossá vált a könnygáz, a gumibot és a gumilövedékek használata.

A demonstrálók múlt héten általános sztrájkkal bénították meg a várost, mely során akadályozták a vonatközlekedést és a nemzetközi repteret, ahol már akkor is jóval kevesebb járatot fogadtak és indítottak a menetrendhez képest.

A repteret ma újra blokád alá vették, és a demonstráció akkorára dagadt, hogy minden induló és érkező járatot törölni kellett.

A repülőtér területére több mint ötezer tüntető jutott be, és annyian érkeztek folyamatosan, hogy a reptér körül leállt a közúti közlekedés is.

fotók: Twitter

A hongkongi nemzetközi repülőtér a világ egyik legforgalmasabb reptere:

naponta 1100 személy- és teherszállító repülőjárat

fel- és leszállását menedzselik itt, körülbelül napi 200 ezer turista érkezik repülővel, a turizmus pedig a város gazdaságának kulcsfontosságú része, ezért várható volt, hogy a rendőrség előbb-utóbb közbelép.

A rendőrség szóvivője a blokáddal kapcsolatban azt mondta, nem zárható ki, hogy a reptéren is könnygázzal fognak oszlatni.

(CNN / Mérce)

Valódi Hírek