Szorul a hurok? Orbán szinte összes ellensége felmerült bizottsági elnökként

Rosszul áll a szénája.

A háttérben mehet tovább az egyeztetés az Európai Bizottság leendő elnökéről, mivel megszakították az Európai Tanács ülését és egyelőre nem született döntés a jelöltről hétfőn.

Donald Tusk tanácsi elnök a csúcsértekezletet második alkalommal függesztette fel. A vasárnap délután megkezdett tanácskozást Tusk kezdeményezésére a tagállamok vezetőivel folytatott, mintegy nyolc órán át tartó kétoldalú megbeszélések szakították meg, azonban ezt követően sem értek el előrelépést.

Az MTI úgy tudja, hogy a szociáldemokrata Frans Timmermans jelöltségét nem bocsátották szavazásra, mert nem volt elég támogatása.

Az ülés kedden 11 órakor folytatódik.

Az Index szerint viszont még mindig Timmermans a legesélyesebb jelölt az Európai Bizottság élére, hiába tiltakozott ellene tegnap Orbán Viktor.

A Politicónak 11 óra előtt egy diplomata azt mondta, alakul egy megállapodás, amely szerint Frans Timmermans lesz a bizottsági elnök, Krisztalina Georgieva az Európai Tanács elnöke, Charles Michel vagy Margrethe Vestager liberális csúcsjelölt pedig az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztját kapja. Egy olyan verziót is felvázoltak, hogy

Manfred Weber és Guy Verhofstadt volt liberális frakcióvezető megosztva EP-elnök legyen.

Egyelőre szünetet tartanak, Orbán szempontjából nem túl biztató a kép. Az ősellenség Timmermans még mindig esélyes, az, hogy a Fidesszel szintén nagyon kritikus Guy Verhofstadt szóba került, szintén nem ad okot számára az optimizmusra.

Weber, pedig hiába párttársa, többször összerúgta vele a port az EP-választás kampányában és még nemrég is azt mondta róla, hogy alkalmatlannak tartja a tisztségre.

(MTI, Index, 168 óra)

Valódi Hírek