Ezekre a pártokra már biztosan lehet szavazni az EP-választáson

Heten szálltak be eddig a versenybe.

Már csak valamivel több mint két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti (EP-) választásra az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást; tucatnyi szervezet folytat még aláírásgyűjtést országszerte azért, hogy felkerülhessen a szavazólapra.

Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 25 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a támogató ajánlások gyűjtéséhez. Közülük hét –

  • a Jobbik Magyarországért Mozgalom,
  • a Fidesz-KDNP,
  • a Momentum Mozgalom,
  • a Mi Hazánk Mozgalom,
  • az MSZP-Párbeszéd,
  • az LMP és
  • a DK – már leadta a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, és az NVB már nyilvántartásba is vette a listájukat, így ezek biztosan szerepelnek majd a szavazólapon.

Az NVB által a választásra nyilvántartásba vett pártok közül több is bejelentette, hogy mégsem indul a választáson, így tucatnyi párt maradt versenyben, amelyek aktivistái még dolgoznak azért, hogy kedd délután 16 óráig, a határidő lejártáig összegyűjtsék és leadják a listaállításhoz – és így a szavazólapra kerüléshez szükséges – 20 ezer érvényes ajánlást.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek