Agymosó plakátokkal akarja bomlasztani a sztrájkot a Hankook (+fotó)

Háromféle plakáttal is készültek.

Mivel még mindig nincs megállapodás a Hankook Dunaújváros melletti üzemében a béremelésekről, ezért a szakszervezet hétfőre ismét sztrájkot hirdetett.

A Hankook vezetése ugyanazzal a módszerrel próbálkozik, amivel már az audisok is, plakátokat helyeznek ki a gyárban. Ezen az eredményeket hangoztatja, a sztrájkot pedig mind a gyár, mind a dolgozók szempontjából káros és veszélyes dolognak állítja be – írja az Index.

Fotó: Index

Egy másik plakáton már a

Magatartási szabályok a sztrájk alatt című írás kapott helyet.

Ebben külön kiemelik, hogy a „sztrájkból bárki bármikor kiléphet„, valamint figyelmeztet, hogy a sztrájkolók munkaideje nyilvántartásba kerül, tehát csökken a bérük.

Egy harmadik plakát arról tájékoztat, hogy a nem sztrájkolók komoly jutalomban részesülnek. Azt is leírják, hogy a cég szerint tárgyalni csak „nyugodt légkörben” lehet, ezért

nem hajlandóak folytatni a bértárgyalásokat, amíg tart a sztrájk.

Valódi Hírek