Botrány a mentelmi bizottság ülésén, Hargitai még be is szólt az ellenzéki képviselőknek (+videó)

A Fidesz miatt burleszkbe fordult az ülés.

Az ellenzéki képviselőket meghallgatta volna a mentelmi bizottság kedden délelőtt, amiért próbálták megakadályozni, hogy decemberben a rabszolgatörvényt elfogadják. A fő „vád”, hogy erőszakot alkalmaztak.

Az ülésen több ellenzéki képviselők megjelent, többek közt a párbeszédes Tordai Bence és Szabó Tímea, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, az LMP-s Ungár Péter, a DK-s Vadai Ágnes is.

Csakhogy burleszkbe fordult az ülés, mert első körben nem voltak jelen a fideszes képviselők a bizottsági tagok közül, így nem tudtak szavazni. Utána sem lehetett komoly munkáról beszélni, az ellenzék nyílt ülést akart, míg Hargitai János KDNP-s elnök zárt ülést, a házszabályra hivatkozva.

A DK képviselőit meghallgatja a mentelmi bizottság, amiért megakadályozták decemberben a rabszolgatörvény elfogadását. Köztük van Arató Gergely, a DK frakciovezető-helyettese is.Oszd meg a videót, hogy lássa mindenki: hogyan bünteti meg a Fidesz azokat a képviselőket, akik valóban a magyar embereket képviselik a Parlamentben. 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. február 26., kedd

Végül a nyílt ülést nem tudták elfogadni, mert előkerültek a hiányzó kormánypárti képviselők és a napirendet sem sikerült megszavazni, így gyors véget ért a mentelmi bizottság mai ülése.

Az ülést kitűnően jellemezte Hargitai beszólása az ellenzéknek, hogy

a Facebookra már ki is rakhatják mindezt.

Az ellenzéki képviselők az ülés után deklarálták, hogy továbbra is összefogva fognak politizálni. Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, hogy az a vád, hogy erőszakot alkalmaztak, hazugság, ezért akarják zárt ülésen megtárgyalni ezt az ügyet és koncepciós eljárásként jellemezte.

Valódi Hírek