Tállai András dolgozni küldte a nyugdíjasokat, miután a fiatalokat elüldözték az országból

Legalább kétszer ennyi nyugdíjast akar dolgozni látni az államtitkár.

A Magyar Időknek nyilatkozott Tállai András. A Pénzügyminisztérium államtitkára ebben azt mondta:

„A munkaerőhiányt akár azok a szakemberek is pótolhatják, akik korábban nyugdíjba vonultak, de a nyugdíj mellett önként és szívesen vállalnak munkát.

Ezt felismerve határozott úgy a kormányzat, hogy rendkívül kedvezményes körülményeket alakít ki azoknak a nyugdíjasoknak, akik úgy döntenek, visszatérnek a munkaerőpiacra.”

Tállai elmondta: január 1. óta ezért a nyugdíj mellett dolgozók fizetéséből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell levonni, az érintetteknek tehát sem egészségbiztosítási, sem nyugdíj-járulékot nem kell fizetniük.

Elképzelhető, hogy az új szabályozás nyomán sok nyugdíjas átgondolja saját helyzetét, és akár részmunkaidőben is, de visszatér a korábbi kereső tevékenységéhez, vagy új feladatot vállal – mondta Tállai, aki elmondta: most Magyarországon kb.

70 ezer ember dolgozik a nyugdíj mellett,

ez az új szabályozással „nem túl hosszú idő alatt akár a duplájára” nőhet.

(via)

Valódi Hírek