Durvul a helyzet: Elzavarták a Képviselői Irodaház elől a hajléktalan bácsit, aki név szerint ismeri a politikusokat

A migránsok után/mellett új ellenséget találtak Orbánék.

A készenléti rendőrség, a közterület-felügyelet és egy kormányőr közösen tartották ma fel Sütő Kálmánt – aki évek óta a Képviselői Irodaház előtt árulja a Fedél Nélkült. A hatóság szerint Kálmánnak a Parlament engedélyét is be kell szereznie ahhoz, hogy tevékenységét folytathassa.

Az ATV megkérdezte a hajléktalan férfit:

„Engem nem a hajléktalan-törvény miatt zaklatnak, nekem minden iratom rendben van, nem azért szórakoznak velem az urak. Azt találták ki, hogy közterületfoglalási engedély kell vagy valami hasonló, hogy terjesszem a lapot”

– mondta keserűen nevetve, miközben igazolványát és lapárusítási engedélyét mutatta a televízió stábjának.

Az arra járó Tóth Bertalan azt mondta, állandó vevője Kálmánnak, ha bármi problémája van, segítséget fog neki nyújtani.

A frakcióvezető később valóban segített is – a rendőri vegzálás azért maradt abba, mert odalépett Kálmán mellé. Az Országgyűlés házi újságosát végül békén hagyták. Egyelőre.

Sütő Kálmán. fotó: nol.hu

Kálmán az ATV munkatársainak elmondta, hogy munkásszállón lakik több mint három éve. Havi 100 ezret kell fizetniük 25 négyzetméterért, de „bogarak vannak ott”, és sem a fürdőt, sem a konyhát nem tudja használni.

Kálmán egyébként 2010-ben, Orbán hatalomra kerülése után vesztette el munkáját, és miután 2011-ben elkezdett Fedél Nélkült árulni, gyakorlatilag az első útja a parlamenthez vezetett, ahol elkezdte mondogatni a képviselőknek, hogy „hagyják abba a hajléktalanok vegzálását”. Aztán ott ragadt. Kérdés, hogy kell-e új helyet keresnie.

A fideszes maffiakormány a nyár elején találta ki, hogy büntetni fogja az „életvitelszerűen közterületen tartózkodást”.

A rendelet hétfőn súlyosbított formában lépett hatályba, a valós következményeiről egyelőre fogalma sincs a döntéshozóknak, hiába tiltakoznak civilszervezetek, írók, költők, gyakorlatilag az egész társadalom a hajléktalanok kriminalizálása ellen.

Valódi Hírek