Pofátlan módon csaltak ki 700 ezer forintot és aranyékszereket egy idős bácsitól

Vérszemet kapott az „unokázós” csaló, társát még keresik.

Egy 18. kerületi idős bácsi 2018. augusztus 23-án az esti órákban telefonhívást kapott. A telefon másik végén egy férfi az unokájaként mutatkozott be, majd közölte, hogy balesetet okozott és szüksége van kétmillió forintra, amiért egy barátját fogja elküldeni.

A sértett 700 ezer forint készpénzt és arany ékszereket adott át egy megbeszélt helyen az ismeretlen „barátnak”.

A találkozó után a sértett felhívta igazi unokáját, aki elmondta, hogy ő nem okozott balesetet.

Az ismeretlen elkövető 2018. augusztus 24-én újra felhívta az idős férfit, hogy még további kétmillió forintra van szüksége.

A második találkozó idejéről és helyéről a sértett már értesítette a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságot. A rendőrök megjelentek a megbeszélt helyen, és elfogták B. Ferenc 47 éves gyáli lakost.

A XVIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Ferencet csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Társai ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, akik közül L. Ferenc 2018. augusztus 27-én 13 órakor feladta magát, a 39 éves Németh Csabát továbbra is keresik.

Ő az:

Aki a felvételen látható Németh Csabát felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

(police.hu)

Valódi Hírek