Kunhalmi Ágnes mégsem akar MSZP-elnök lenni, már csak ketten küzdenek

Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap – írta a politikus az Indexnek küldött nyilatkozatában.

Kunhalmi indoklása szerint az ő célja „a baloldali egység megteremtése”, de „a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván”.

Az elnöki küzdelemben így már csak Tóth Bertalan és Mesterházy Attila vannak harcban, kettejük közül a most visszalépett Kunhalmi egyiket sem támogatja.

A szocialisták 12 százalékos szereplése és a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a választás estéjén lemondott Molnár Gyula és a teljes pártelnökség, ezért írtak ki tisztújítást.

A két, versenyben maradt aspiráns közül Tóth Bertalan a kevésbé ismert, de a párton belül komoly támogatói vannak. Például a párt egykori pénztárosa, Puch László, de őt támogatja Molnár Zsolt és Ujhelyi István is.

Mesterházy mellett áll Gúr Nándor, és hízelgően nyilatkozott róla Szanyi Tibor is.

Valódi Hírek