Ma kezdődnek a kilakoltatások, több ezer családot raknak ki az utcára

A választásokat még ügyesen megvárták vele Orbánék.

Április 30-ig tartott a kormány kilakoltatási moratóriuma. Május elsején, a munka ünnepén megkezdődnek a kilakoltatások.

A legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyására felszólító határozatot – írja az ATV.hu.

A kilakoltatások száma ebben az évben elérheti a

35-38 ezret,

vagyis családtagokkal együtt 100 ezer ember (!) lakhatása kerül veszélybe idén.

A legrosszabbul a kilakoltatott családok gyerekei járnak.

„Sok esetet látunk, ahol nem tudják hol elhelyezni a gyerekeiket. Kiemelik őket és a szülők pedig mennek a hajléktalanszállóra vagy akár munkásszállóra. Az úgynevezett szerencsésebbek be tudnak kerülni családok átmeneti otthonába, ahol ugye a szülők is és a gyerekek is együtt lakhatnak, de mivel olyan iszonyatosan hosszú várólisták vannak a családok átmeneti otthonaiban, ezért nagyon-nagyon sok családnak erre nincsen lehetősége

– mondta Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié csoport részéről.

Ellenzéki politikusok két hónappal ezelőtt törvényben tiltották volna meg, hogy gyermekes családokat utcára lehessen tenni. Elhelyezésük önkormányzati feladat lett volna. Az indítványról azonban a fideszesek tárgyalni sem voltak hajlandók a parlamentben.

 

Valódi Hírek