Megvan Balog Zoltán utódja: Ő lehet az új emberminiszter

Egyre több forrásból hallani, hogy megvan a hétfőn lemondott Balog Zoltán utódja. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére Kásler Miklós kerülhet – írja az Index.

Az erősen konzervatív Kásler 24 éve vezeti főigazgatóként az Országos Onkológiai Intézetet, jó kapcsolatokat ápolt a kormánnyal az elmúlt években is.

Kásler Miklós az Echo TV-ben

Rendszeres szereplője a köztévének, emellett van egy-két eredeti kutatási területe is: a kormánybarát sajtó februárban például arról számolt be, hogy kollégáival együtt sikerült azonosítania az Árpád-háziak DNS-ét.

Neve a politikai hírekben is felbukkant: 2015-ben például „higiéniai és lélektani okokból” nem engedélyezte, hogy intézetében a nővérek és ápolók fekete ruhát öltsenek, tiltakozásul a szakma állapota miatt.

Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a CÖF-öt képviselő ifj. Lomnici Zoltán neki tulajdonította azt az „adatot” (hajmeresztő baromságot), ami szerint Nigériában a lakosság 80 százaléka HIV-fertőzött. (a valós szám 3,2%)

Káslert 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést, 2018-ban Széchenyi-díjat kapott.

Valódi Hírek