Hirtelen úgy döntött egy volt MSZP-s, hogy ráindul a közös ellenzéki jelöltre Vásárhelyen, hátha így a Fidesz győz

Kicsit sem átlátszó, hogy a gerinctelen Hernádi Gyula a Fidesz ügynökeként cselekszik.

Az érdeklődés középpontjába került a hódmezővásárhelyi időközi választás, ahol lényegében az összes ellenzéki párt beállt Márki-Zay Péter független jelölt mögé. Eközben a helyi plébános sosem látott nyíltsággal agitál a fideszes induló mellett (videó itt, ha lemaradtál!), tehát láthatóan a Fidesznek is fontos a dolog.

A vásárhelyi időközi választást sokan az ellenzéki összefogás főpróbájának tekintik: Márki-Zay Péterrel kiderülhet, mire jut az ellenzék, ha lényegében minden mérhető ellenzéki párt beáll egyetlen ember mögé.

Ebbe a levesbe köpött bele Hernádi Gyula, az MSZP korábbi tagja, aki hirtelen úgy döntött: ő is megméreti magát a választáson. (Hátha így megoszlanak az ellenzéki szavazatok, és nevető harmadikként a Fidesz győz.)

Hernádi azt állítja: telefonon kérték őt a barátai, hogy induljon el a választáson. Az MSZP-vel állítólag nem egyeztetett az indulásról, a döntést önállóan hozta meg.

Hernádi Gyula, fotó: vasarhely24.hu

Az ügy miatt az MSZP megindította Hernádi Gyula kizárását a pártból, aki így független jelöltként fog szerepelni a szavazólapon.

Valódi Hírek