A postán minden ablak előtt hosszú sor, egy nagyon idős asszony odaáll, ahol az Erzsébet-utalványra várnak. Vannak előtte vagy tizenöten.
Az utalvány mellé egy levél is jár, a fejlécén ez áll: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a levél végén pedig, a „Jó egészséget kívánva üdvözli” mondat után még egyszer ugyanez.
Egyszerűen nem tud betelni magával, folyton hallani, látni akarja, ki ő, mi ő – a pszichopaták és diktátorok nárcizmusa, hiúsága.
És tényleg jó egészséget kíván? Akkor miért rendelte el épp mostanában, hogy a hetvenöt év fölöttieknek már csak a legolcsóbb rákgyógyszer jár? Miért tartják az idősebb kórházi betegeket még a lakosság többi részénél is méltatlanabb körülmények között? Vagy rosszul tudjuk, de mintha másban nem volnának ennyire spórolósak.
Bár Orbán Viktor a szövegben egy helyen a saját kormányára is utal, a szándéka nyilvánvalóan az, hogy ezt az évi átlagnyugdíj alig egy százalékát kitevő szánalmas összeget az ő nevéhez kössék az emberek. Mindent hozzá, egyedül hozzá.
Nem kell aggódnia, fogunk emlékezni az általa keltett széleskörű félelemre, a nemzeti prioritások figyelmen kívül hagyására, közte az egészségügy szándékos elhanyagolására, az általános lecsúszásra, a tengernyi felszított gyűlöletre – mindenre, amivel immár örökre egyet jelent majd a neve.
Az öregasszony, talán kilencven éves is van már, alig áll a lábán, és alighanem nem is sejti, hogy azért kellett neki is idevánszorognia a téli hidegben, mert az „ajándék”, amit a miniszterelnöktől kapott, egyben piszkos üzlet is: az Erzsébet-utalványokat forgalmazó cégnek úgy kétmilliárd a haszna belőle. Vajon kik kapják ezt a semmiért?
Orbán államában ez az alap erkölcsi norma: ami a tietek, az a mienk is. Mindenből sápot szednek. Ennél még Haiti 1971-ig uralkodó diktátora, François „Papa Doc” Duvalier is korrektebb volt, ő egyszerűen csak kiszórta kocsijából a bankjegyeket a választói közé.
A levél pont olyan, mint minden más szövege, mindegy hol kerít rá sort: a Kossuth rádió mikrofonja előtt, a parlamentben, évértékelőn.
Ebben a csupán tizenöt sorban is annyi a hazugság és álnokság, amennyi talán egy hatórás Fidel Castro beszédben sem volt: az ellenzék mindent tönkretett, de hála neki, talpra álltunk, és most szárnyalunk.
Mindezt a valótlanságot egy fenyőfa és egy doboz szaloncukor ára mellé gondolta alkalmasnak levélbe csomagolni.
Kényszeresen beszél, konzultál, most történetesen levelet írt, de van rejtett üzenet is a rengeteg szöveg mögött: akarat és emlékezet nélküli alattvalók vagytok, semmit nem értek, semmit nem értetek, de nem baj, én majd elmagyarázok nektek mindent.
Tízezer forint.
Készpénz helyett utalványban, sorban állással, megkötött felhasználással, csak élelemre, mintha a nyugdíjas börtönben ülő elítélt lenne – ez a NER és egy ember, Magyarország miniszterelnöke személyiségének kivonata. Meg egy társadalomé, amely elvisel bármennyi megalázást.
Bruck András (Facebook)
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
