Vagdalkozva mondott le Botka László – új esélyt kapott az ellenzék (+videó)

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn közölte, hogy bedobja a törölközőt.

Botka László azzal „magyarázta” a lemondását, hogy többen az ellenzékből nem is akarják igazából leváltani az Orbán-rezsimet.

„Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani” – írja közleményében.

A szegedi polgármester körül már rég elfogyott a levegő: pártjának támogatottsága erőteljesen zuhant az elmúlt hónapokban, Botka népszerűsége is csökkent. Jó néhány párttársa és szocialista szimpatizáns pedig nem nézte jó szemmel Botka agresszív, kirekesztő stratégiáját.

Botka Szegeden adott sajtótjákoztatóján azt mondta:

„fideszes ügynökök nekem rontottak”.

Botka lemondása nyomán az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is lemondott. Véleménye szerint a a demokratikus erők megosztottá és megtörtté váltak.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Botka László lemondására.

Molnár Gyula elmondta, az MSZP választási bizottsága keddi ülésén fog a továbbiakról értekezni. Molnár Gyula nagy veszteségnek nevezte Botka László távozását.

Valódi Hírek