Gyurcsány: Nem nyugszom, amíg ezek börtönbe nem kerülnek

Tizenharmadik alkalommal tartott évértékelőt Gyurcsány Ferenc, Magyarország 2004 és 2009 közötti miniszterelnöke, jelenleg a Demokratikus Koalíció vezetője.

MTI fotó

Gyurcsány azzal nyitott: lassan egy évtizede próbálják őt kizárni a politikából a fideszesek és néhányan a demokratikus oldalon.

Ha érdemeltem is büntetést – bár szerintem nem – akkor az kitöltöttem. Nem tartozom vádlóimnak, csak magamnak, meggyőződésemnek, hazámnak.

Ellenfeleimnek azt üzenem: nem érdekelnek. Teszem a dolgom, vezetem a pártomat.

– mondta.

Akinek tetszik, jöhet, akinek nem, az járhatja a maga útját – jelentette ki. Azt mondta magáról: tisztességesebb, őszintébb ellenfelei többségénél, jobban látja hazája érdekeit és jobban képviseli, mint ők.

Magyarország nem erősödik, hanem szétmállik a mai hatalmasok kezei között – mondta Gyurcsány. „Te tetted ezt, Viktor!” – közölte, a miniszterelnököt vádolva „elenyészett életekért”.

Orbánt nem vezetőnek, hanem bűnözőnek, beteg embernek tartjuk, aki beteggé tette az országot.

– jelentette ki, hozzátéve: nem hazug magyarkodásra, hanem mindenki által élhető országra van szükség.

MTI fotó

Szerinte az országban százezrek éheznek, fáznak, a semmi és a valami határán tengődnek, „ezek meg lopnak meg rabolnak”. Vagy mi küldjük el őket, vagy belegebedünk – mondta.

Addig nem nyugszunk, amíg ezek börtönbe nem kerülnek, a pénz meg nem lesz azoké, akiket megillet.

Gyurcsány egyetért abban, hogy a győzelemhez együttműködés kell a demokratikus pártok között. De nem megy el szótlanul amellett, hogy az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint „Botka László titkos tárgyalásokat folytat”. Szerinte ez nincs rendben, a „királycsináló” azt tesz, amit akar, de a kormányváltás nem játék. A baj azokkal a pártvezetőkkel van, akik ebben részt vesznek és nem látják, minek válnak részesévé – közölte.

A Jobbikról röviden annyit mondott: le kell győzni Orbán világát, de van egy fontos és súlyos elvi határ, nem váltják fel a rosszabbat a még rosszabbal, nincs ilyen taktikai megfontolás.

Nincs baloldali lopás és jobboldali lopás, csak lopás van. Nem azért hoztuk létre a DK-t, hogy efölött szemet hunyjunk. Nincs együttműködés a tolvajokkal, ők Magyarország ellenfelei. Addig nem nyugszunk, amíg ezek börtönbe nem kerülnek, a pénz pedig vissza nem kerül az emberekhez.

– jelentette ki, hozzátéve: a DK készen áll arra, hogy kormányozza az országot.

A beszéd végén a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.

 

Valódi Hírek