Visszaüzentek a fiatalok Kocsis Máténak, aki Gyurcsány ellen akarta hangolni őket

Visszanyalt a fagyi. 🍦👅

Az egykori MIÉP-ből a Fidesz-maffiához igazolt Kocsis Máté tegnap egy fiataloknak címzett üzenetet tett közzé, amelyben az ellenzék legerősebb pártja, a DK és annak elnöke ellen igyekezett fordítani őket.

A DK-s fiatalok nem dőltek be Kocsis meséjének, és egy közös üzenetben reagáltak, amelyet most Gyurcsány Ferenc is közzétett.

Íme:

„📲Üzenet Kocsis Máténak, a fiataloktól

❗Kedves Kocsis Máté! Mi, fiatalok idén leszünk huszonegynéhány évesek. Egy ideje már követjük a politika világát, és nem tetszik, amit látunk. Ugyanis mi tudjuk, ki az igazi Orbán Viktor.

🔴 2020-ban ő a miniszterelnök. De mivel itt van az okostelefon a kezünkben, nap mint nap látjuk, hogy ez a hataloméhes, korrupt ember hogyan teszi tönkre a hazánkat. Ezt soha nem fogjuk neki elfelejteni.

🔴 Ugyanez a fazon harminc éve a demokráciáról, európai értékekről, jogállamiságról papolt mindenütt. Mára azonban bebizonyosodott: ez mind csupán hazugság volt.

🔴 Orbán propagandája ott virít minden óriásplakáton és tévéképernyőn. Tetszeleg, szépeket mond a népnek. Emberek ezreit vezeti meg ezzel, holott csak a szavazatuk kell neki. Ugyanolyan simlis alak, mint amilyen mindig is volt – de minket nem tud átverni!

🔴 Ti is vigyázzatok magatokra! A fiatalokat már nem tudjátok kilóra megvenni az üres lózungjaitokkal, a populista igéreteitekkel! Mi a saját szemünknek hiszünk❗”

Tegnap Kocsis Máte üzent a fiataloknak, hogy vigyázzanak nagyon velem. Ők most visszaüzentek, kértek, hogy osszam…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. május 27., szerda

.

Valódi Hírek