Undorító: Törvénytelenül vették el a rokkantnyugdíjasok pénzét, így reagált rá Orbán (+videó)

180 ezer ember járandóságáról van szó.

Az Országgyűlés hétfői ülésén Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője a rokkantnyugdíjasok helyzetéről kérdezte Orbán Viktort.

Sebián-Petrovszki felelevenítette, hogy az Alkotmánybíróság ítélete szerint alkotmánysértő a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény egyik rendelkezése, amely a korábbi rokkantnyugdíjasok rokkantsági ellátásának összegét szabályozza.

Az Alkotmánybíróság 2019. március 31-ét szabta ki a törvény megváltoztatásának határidejéül. A határidő több mint egy éve lejárt, mégsem történt meg ez a korrekció — mondta a DK-s politikus, aki kiemelte:

„Az Alkotmánybíróságnak azzal volt gondja, hogy úgy csökkentették a rokkantnyugdíjakat, hogy az érintetteknél nem vizsgálták meg azt, hogy beállt-e náluk valamilyen egészségügyi változás.”

Sebián-Petrovszki szerint több százezer embert érintett hátrányosan ez a módosítás, több tízezren pedig kiestek a rendszerből.

Hozzátette: volt példa arra, hogy havi 122 ezer forintos ellátás havi 30 ezer forint alá csökkent. Ezért azt a kérdést tette fel a Orbánnak, hogy mikor akarják megoldani ezt az ügyet.

A miniszterelnök válaszában azt állította: amikor 2010-ben átvették a kormányzást, annyi visszaélést találtak, hogy kénytelenek voltak új szabályokat létrehozni.

„Továbbra is kitartok amellett az álláspontunk mellett, hogy tömegesek voltak a visszaélések”

– mondta Orbán, hozzátéve:

Akitől ezt a rokkantnyugdíjat elvették vagy átminősítették, azoknak felkínáltuk a lehetőséget, hogy visszajelentkezzenek egészségügyi vizsgálatra. Nem tették meg. Nem akarok gyanúsítgatni senkit, hogy miért nem tették meg, de nagyon sokan nem tették meg

Viszontválaszában Sebián-Petrovszki László nehezményezte, hogy ezúttal sem hangzott el konkrét határidő a módosításra vonatkozóan, illetve arra is kiért, hogy akik méltatlanul szenvedték el az intézkedést, azoknak kártérítés járhat-e.

A DK-s politikus szerint öt év alatt

180 ezer emberről beszélünk

tömeges problémáról van szó, nem néhány hibás eljárásról.

Viszontválaszában Orbán az őszödi beszédet emlegette, illetve hogy az ellenzéktől örökölték meg ezt a helyzetet, emellett azzal söpörte a DK-s képviselő kérdését, hogy

„az Alkotmánybíróság ítéletét le kell fordítani lassacskán döntési nyelvre, ezt igyekszünk is megtenni, de higgye el, hogy nem olyan egyszerű.”

Videó:


.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek