Kiirtották a védett erdőt, most utólag el akarják törölni a Natura 2000 védettséget

Döbbenetes környezetpusztítás Balatonfűzfőn.

A balatonfűzfői sétány mentén elterülő vízparti erdő jelentős részét letarolták Marton Béla korábbi polgármester engedélyével a múlt év elején – számol be a 24.hu.

A portál emlékeztet: az októberben megbukott polgármester fia, Marton András ide akart strandröplabda-pályát építeni.

Marton Béla sokáig azt állította, családjának semmi köze ehhez az építkezéshez.

Marton Béla, bukott balatonfűzfői polgármester

Az erdő természetvédelmi védettség alatt állt, a Natura 2000-es oltalom létét a polgármester azonban tagadta.

Végül a kormányhivatal mondta ki másodfokon, hogy a fakivágások

természetvédelmi területen történtek.

Erdőirtás Balatonfűzfőn

Az októberi önkormányzati választáson Marton Béla megbukott, és Szanyi Szilvia lett a polgármester Balatonfűzfőn, de a képviselő-testületben a Marton Bélát is soraiban tudó ellenzék maradt többségben.

Amelynek szavazataival

utasították a polgármestert,

hogy alkalmazzon egy ügyvédet, aki köteles az állammal szemben azt képviselni, hogy töröljék a nyilvántartásból a 3000 ezer négyzetméteres lepusztított terület

Natura 2000-es védettséget.

Soós Gábor, a helyi településüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság elnöke egy februári testületi ülésen a sétányra kidőlt fák elszállításának nehézségeivel érvelt a Natura 2000-es védettség megszüntetése mellett.

Azt mondta: nem csak rendezvényt nem tudnak tartani, hanem még a kidőlt fákat sem vihetik el.

Egy fűrészt sem lehet beindítani Natura 2000-es engedély nélkül, mert különben milliós bírságra számíthat a város” – mondta.

Erdőirtás Balatonfűzfőn

A lap szerint a kiirtott erdőterület szélein meghagyott fák mára valóban veszélyessé váltak, mert a szélnek kitett szegélyfák mellől kivágták a támasztékul szolgáló facsoportokat.

A fakidőléseket éppen a védett erdő egy részének kiirtása okozta.

További részletek a 24.hu cikkében, >>erre<<.

Valódi Hírek