Megbukott a hazugság: 420 milliárd forint uniós pénz elköltéséről döntöttek Orbánék

Eddig azt harsogta a papagájkommandó, hogy nem ad pénzt az EU.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint egy uniós program újratervezésével sikerült felszabadítani 420 milliárd forintot, amit gazdaságvédelemre szánnak – hívja fel a figyelmet Molnár Csaba (DK), hozzátéve:

„Mindezt azok után, hogy a kormány hetek óta azt ismételgeti, hogy az Európai Unió semmit sem segít a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet megoldásában.”

Molnár Csaba szerint:

„Ismét egy erős kormányzati hazugság bukott meg.

Az, hogy hirtelen sikerült előásni 420 milliárd forintot, kizárólag azért lehetséges, mert az Európai Unió lehetőséget ad az uniós támogatások válsághelyzetben való – szinte feltétel nélküli – felhasználására.

És ez még nem minden, összesen több mint 2000 milliárd forint uniós pénz áll Magyarország rendelkezésére a járvány okozta gazdasági bajok enyhítésére.

A kormány hiába mutogat Brüsszelre: újra és újra kiderül, hogy ki segít valójában a magyar embereknek és ki az, aki feneketlen zsákként tüntetné el az uniós milliárdokat, miközben gátlástalanul hazudik.”

– zárul a DK brüsszeli képviselőjének közleménye.

(dkp.hu)

Valódi Hírek