„Gusztustalan, szánalmas!” – Majka kiborult a szociális támogatásra jelentkező zenészek névsorán

A rapper erős kritikával illette a kollégáit.

Beszámoltunk róla, hogy az elmúlt hetekben több száz zenész, előadóművész jelentkezett arra a rendkívüli szociális támogatásra, amelyet több jogdíjkezelő is meghirdetett a járványhelyzet miatt.

A rendkívüli támogatásban részesülőknek több feltételnek is meg kell felelniük: például, hogy koncerteztek volna a kritikus időszakban, de a lemondott fellépéseik miatt bevételtől esnek el.

Az Artisjusnál 690 jelentkezőből 389-nek ítélték el pozitívan a kérelmét, ők egységesen

bruttó 160 ezer forintos

támogatást kaptak.

Azonban az Előadóművészi Jogvédő Iroda és az Artisjus támogatottakról szóló listáján

találni érdekes neveket.

Mások mellett például

  • Pély Barna
  • Tolvai Reni
  • Kállay-Saunders András
  • Galambos Dorina
  • Varga Líviusz
  • LL Junior
  • Pokorny Lia
  • Gáspár Győző (Győzike)

is kaptak a rászoruló művészeknek szánt segélyből.

Majka egy, az Index által idézett privát Facebook-bejegyzésében az igénylők egy részét erős kritikával illette, illetve hozzátette: az ő zenekarából is jelentkezett egy ember, de a pénzt aztán jótékony célra ajánlotta fel.

„Gusztustalannak és szánalmasnak tartom ezt az egészet!”

– nyilatkozta az Index megkeresésére.

Vastag Tamás énekes Majka posztjához csatlakozva kérte: jól gondolja meg mindenki, él-e a támogatással, mert olyanoktól vehetik el a helyet, akiknek valóban szüksége van a bruttó 160 ezer forintra.

„Nem akarok senki zsebében turkálni! Olvastam, hogy pályázni lehet támogatásra a kieső bevételek miatt… arra kérlek titeket, hogy megfontoltan tegyétek, ha erre jelentkeztek.

A keret véges és lehet, hogy valakinek nagyobb szüksége van rá mint nektek. Az évek alatt sokat dolgoztam, és bár építkezés közben vagyok és 2 kisgyermekes apuka, úgy érzem az építkezés várhat… mások élete nem.

Ezért nem jelentkezem az állami támogatásra, mert nem akarom mástól elvenni a helyet”

– írta Vastag Tamás.

Kapcsolódó cikkünk:

Koronavírus: Pély Barna és Tolvai Reni is kaptak a rászoruló zenészeknek szánt segélyből

.

Valódi Hírek