Bede Zsolt ráhasalt Hadházy autójára, majd azt visítozta, hogy a politikus elütötte (+videó)

A független képviselő feljelentést tesz a fideszes provokátor ellen.

A Clark Ádám téren tartott hétfői dudálós tüntetésen történt az eset. Hadházy Ákos most egy külső szögből készült videót is mellékelt az eddig ismert felvételek mellé.

A független képviselő azt írja:

„Gondolkodtam kicsit, hogy kitegyem-e ezt a videót a miniszterelnök szánalmas bohóc provokátoráról.

Vártam vele, mert nem akartam elvonni a figyelmet arról a kiállásról, ahol sok száz honfitársunk nyilvánította ki, hogy nem hajlandó némán nézni azt, hogy a kormány sok ezer honfitársunkat dobta ki egyik napról a másikra a kórházból.

De végül úgy gondoltam, mégis megosztom a videót azzal, hogy ha valakinél van még külső felvétel erről a provokációról, kérem, küldje el nekem.

Látszólag ugyanis ez az ember csak egy szánalmas és ostoba provokatőr, és mondhatnánk azt, hogy nem szabad vele foglalkozni, mert csak őt „emeljük” vele, ha beszélünk róla.

Most azonban túl messzire ment, illetve látni kell, hogy ez az ember Orbánék fő stratégiájának egyik kulcsembere.

Moszkvától Isztambulon át Budapestig jól látható, ahogy a hatalom propagandagépezete nyílt, egészen agresszív, az emberi természet legsötétebb bugyraira ható uszítást végez az ellenzék tagjaival szemben.

Minden társadalomban van a néhány százalék olyan ember, akik az ilyen uszításra fogékonyak és elég, ha csak néhány őrült van, aki a fizikai erőszakra is hajlandó – ellenzéki politikusokat nem védenek testőrök, ugye.

Én nem félek a B. Zsolt féle emberektől, de a hétfői szereplése után feljelentem, mert nem vagyok hajlandó szótlanul nézni, hogy Orbán bohóca mindent megtehet.

A tévészékháznál a hatalom már megmutatta, hogy némán tűri az ellenzéki politikusokat érő inzultusokat, de azért legalább dolgozzon kicsit Polt megint, találja ki, hogyan védi meg ezt az embert.

A videó végén felsoroltam, hogy hány helyen tiporta lábbal a Btk-t, de a szabálysértési törvény megsértése lemaradt (miután „elütöttem” és „cserben hagytam”, még fél órán keresztül rohangált fel alá a kamerájával, majd valótlan bejelentést téve kihívta a mentőt a járvány alatt és bevitette magát a kórházba…)

A videóban megjelölt piros autót azért kell figyelni, mert abból látszik, hogy az én autóm mozdulatlan volt, amikor Bede azt üvölti, hogy „segítség, elütött”.”

Videó:


.

Valódi Hírek