Dr. Magyar György: Lehet perelni a betegek hazaküldése miatt

A kötelezettségszegés esete is felmerül az ügyvéd szerint.

Száz százalék”, hogy indíthatnak pert a családok a betegek tömeges hazaküldése miatt – mondta Dr. Magyar György a Klubrádiónak.

Az ügyvéd szerint kórház felelhet a károkozásért, ugyanis, mint mondta: kötelezettségszegésről van szó.

Nemcsak polgárjogi perek indulhatnak vagyoni és nem vagyoni kártérítésért, hanem felmerül a még a büntetőjogi felelősség kérdése is, a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: nagyon rossz főpróba volt, amit a miniszterelnök kitalált, mert emberéletekkel nem játszunk.

Ez ugyanis az orvosokat hozza olyan helyzetbe, hogy nem tudnak mit tenni.

Van különleges jogrend és van veszélyhelyzet, de sem az alaptörvény, sem az egészségügyi törvény nincs felfüggesztve.

Az ebből származó jogok és kötelezettségek az összes egészségügyi szolgáltatót kötik. Ezt azt jelenti, hogy el kell látni a betegeket, mert a betegeknek az ellátáshoz joguk van, az orvosoknak pedig kötelezettségük erre – fogalmazott Magyar György.

Aki ezt megszegi, „függetlenül attól, hogy Orbán Viktor vagy Kásler Miklós mind mondott neki, felelni fog”, ha valakinek hátránya keletkezik, vagy életét veszti, mert hazaküldik.

Magyar György szerint az orvos tehát nem tehet mást, vagy kiteszi a beteget, vagy őt teszik ki. Ha meg akar felelni az elvárásoknak, és meg akarja tartani az állását, akkor végrehajtja ezt a szerinte „törvényellenes és antihumánus” intézkedést.

Magyar György szerint nem szabadna hagyni, hogy ilyen helyzetbe hozzák az orvosokat és a családokat.

Úgy vélte, akár „Mészáros Lőrinc szállodájában”, vagy máshol kellett volna elhelyezni a vírusos betegeket és nem kitenni azokat, akiknek kórházi ellátásra van szükségük.

(Klubrádió nyomán)

Valódi Hírek