Meghalt Szüdi János

71 éves volt.

Életének 71. évében elhunyt Szüdi János oktatási szakértő, korábbi közoktatási szakállamtitkár, közíró – tudatta szerdán este a Népszava.

Szüdi János utolsó írása most szombaton jelent meg a lapban.

Szüdi János

Pályafutásának legnagyobb részét az oktatásnak szentelte:

1985 óta a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, majd az Oktatási Minisztériumban dolgozott,

1996-tól főosztályvezetőként,

2002-től a minisztérium közigazgatási államtitkáraként,

2006-tól közoktatásért felelős szakállamtitkárként.

Tevékenyen részt vett az 1985-ös, 1993-as közoktatási törvények, majd a 2005-ös felsőoktatási törvény kidolgozásában.

A 2010-es kormányváltás után a Pedagógusok Szakszervezete oktatási szakjogászaként tevékenykedett, az utóbbi időszakban pedig a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának munkáját segítette szakértőként.

Az Iskolaszolga közoktatási szolgáltató kiadvány alapító tagjaként több fontos publikáció szerzője, a Népszava mellett számos írása jelent meg a Köznevelésben, az Új Pedagógiai Szemlében, a Pedagógusok Lapjában, a Népszabadságban és az Élet és Irodalomban is. 1993-ban Arany Katedra Emlékplakettel, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Szüdi János nemcsak egy rendkívül felkészült és mindig naprakész szakember, hanem az iskolai autonómia, a tanár- és diákjogok egyik élharcosa is volt.

Oktatáspolitikusként, államtitkárként is az intézményi önállóságot, az oktatás szereplőinek – diákok, szülők, pedagógusok – a döntésekben való részvételét tartotta a legfontosabbnak.

Nyugodjon békében!

(címlapkép: 168 Óra)

Valódi Hírek