DK: Hazugság volt Orbán bérkompenzációja, szó sincs a fizetés 70 százalékáról

Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Mégsem valósul meg a tegnap belengetett formájában a rövidített munkaidőben dolgozóknak ígért segítség – hívja fel a figyelmet Dr. Molnár Csaba.

A DK alelnöke részletezi: „Ugyanis a rövidített munkaidőben dolgozók nem a teljes munkahét bérének 70 százalékára, hanem csupán a rövidítés miatt kieső munkaidőre járó pénz 70 százalékára számíthatnak majd a kormány gazdaságvédelmi akcióterve szerint

Ráadásul ezt is csak a bajba került cégek egy része veheti majd igénybe és azok sem automatikusan és nem most azonnal.”

Vagyis szinte mindenről, amit erről eddig mondtak, kiderült, hogy hazugság – teszi hozzá Molnár Csaba.

A Demokratikus Koalíció szerint vállalhatatlan, hogy a kormány a semminél is kevesebbet ad a koronavírus-járvány miatt amúgy is kétségbeesett embereknek.

Az emberek élete nem játék, Orbán Viktornak és kormányának le kell, hogy essen végre: nem hazudozhatnak tovább úgy a magyaroknak, ahogy azt az elmúlt 10 évben megszokták!

– zárul a DK közleménye.

Nézzük mi lett a valóság a nagy bejelentés után:1. a rövidített munkaidőben dolgozók nem a teljes munkahét bérének 70…

Közzétette: Dr. Molnár Csaba – 2020. április 8., szerda

.

(dkp.hu)

Valódi Hírek