Nem számít a járvány, 2000 millió forintot kap kikötőépítésre Tiborcz és Mészáros közös cége

A NER-lovagok gazdagodása a koronavírus idején is zavartalanul folytatódik.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy

kétmilliárd forint

támogatást az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. két leányvállalata – tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A társaság tájékoztatása szerint a balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen

999 millió 963 ezer forint

pályázati támogatást kap a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez

999 millió 921 ezer forint

pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft.-nek.

A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint.

A sikeres pályázatok eredményeként megkezdődhet a Club Aliga területéhez tartozó, korábban elhanyagolt kikötő fejlesztése, amellyel a társaság célja, hogy megújítsa és bővítse a teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötőt.

2019 januárjában jelentették be, hogy 4,5 milliárdért lett Mészáros Lőrincé a Club Aliga.

A közlemény kitér arra is, hogy a turisztikai ingatlanfejlesztésekre a társaság az év elején frissített stratégiájában foglaltakkal összhangban nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő években.

Ennek első elemeiként valósulhat meg a Club Aliga, valamint a balatonfüredi kikötő megújítása is, amelyek a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapotok megszűnése után a társaság várakozásai szerint nagymértékben hozzájárulhatnak a balatoni turizmus fellendüléséhez és a társaság eredménytermelő képességéhez.

Orbán Viktor veje, Tiborcz István 2018 nyarán lett tulajdonos az ingatlan-bérbeadással foglalkozó Appeninnben.

A BDPST megvette a Mészáros Lőrinchez tartozó Konzum PE Magántőkealaptól az ingatlanos cég 20 százalékát. Ez volt az első alkalom, amikor nyíltan került Mészáros-vagyon az Orbán-családhoz.

FRISSÍTÉS: Az Appeninn Nyrt. állásfoglalása

Az Appeninn Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett, több mint 4.000 részvényessel és 10 éves piaci jelenléttel rendelkező ingatlanpiaci társaság.

A vállalat az igazgatótanács és a vezérigazgató stratégiai és operatív vezetésével, meghatározott üzleti terv mentén működik, végzi akvizíciós tevékenységét és köt üzleti megállapodásokat a piac más szereplőivel.

Mindezekről a tőzsdei transzparenciakövetelményeknek maximálisan megfelelve folyamatos tájékoztatást ad a nyilvánosságnak.

Az Appeninn Nyrt. minden ezzel ellentétes állítást és értelmezést határozottan visszautasít.

(MTI / 444.hu)

Valódi Hírek