37 éves volt, koronavírusban meghalt a budapesti brit nagykövet-helyettes

Nyugodjon békében!

Steven Dick budapesti angol nagykövet-helyettes az egyik áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon.

Ő a tizedik, aki a koronavírus miatt hunyt el hazánkban.

A mindössze 37 éves férfi kedden halt meg – értesült az Index, akiknek az információját a brit nagykövetség megerősítette.

Steven Dick

Steven Dick 2019 júniusában érkezett Magyarországra, előtte Szaúd-Arábiában és Afganisztánban volt diplomata, de dolgozott Szíriában is.

A nagykövetség közleménye idézi Magyarország brit nagykövetét, Iain Lindsay-t:

„A csapatunkat sokkolta és elszomorította Steven halála.

Legmélyebb együttérzésünket szeretnénk kifejezni a családjának és barátainak.

Steven mindannyiunk számára kedves kolléga és barát volt, akinek tavaly októberi érkezése sokat jelentett a szakértelme miatt, és kiválóan beszélt magyarul is”.

Szülei azt írták, hogy fiuk egy nagyon kedves, vicces és nagylelkű ember volt, aki örömét lelte a munkájában.

Dominic Raab brit külügyminiszter azt emelte ki, hogy egy munkája iránt elkötelezett diplomatát vesztettek el, akit mindannyian hiányolni fognak.

Megemlékezett róla a The Guardian közép-európai tudósítója, Shaun Walker is, aki azt írta Twitterén, hogy a múlt héten beszélt Steven Dickkel, aki elmondta neki, hogy ugyan elkapta a koronavírust, de jól van.

A nagykövet-helyettes januárban a Soma-díjátadón szólalt fel a szabad sajtó fontosságáról:

„A szabad sajtó nélkülözhetetlen eleme egy demokratikusan működő társadalomnak” – mondta akkor.

„A szabad sajtó nélkülözhetetlen eleme egy demokratikusan működő társadalomnak” – emelte ki beszédében…

Közzétette: UK in Hungary – 2020. január 13., hétfő

.

NYUGODJON BÉKÉBEN!

(Index.hu nyomán)

Valódi Hírek