Gyurcsány Orbánnak: Ön csak haladékot ad a terhek befizetésére, de jövedelme nem lesz az embereknek!

Az eddigi intézkedés kevés lesz a koronavírus-járvány hatásainak kivédéséhez.

Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában szó szerint megismételte (felolvasta) a Operatív Törzs sajtótájékoztatóján pár órával korábban már elmondott (felolvasott) beszédét.

A parlamentben elsőként Gyurcsány Ferenc reagált a miniszterelnök szavaira.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint mindenkinek hozzá kell járulnia a közös gyógyuláshoz, de emlékeztetett: más-más szerepben vannak. Hogy a veszélyhelyzetet a kormány kezelje, támogatni kell a munkáját.

A DK elnöke hangsúlyozta, a parlamentnek viszont az a dolga, hogy közös, új szabályokat hozzon, és ellenőrizze a kormányt.

(Mint a DK már tegnap bejelentette: nem szavazzák meg a korlátlan időre szóló teljes felhatalmazást Orbánnak)

Gyurcsány emlékeztetett rá, hogy a WHO január 7-én jelentette be hivatalosan, hogy egy új, fertőző vírussal állunk szemben.

Szerinte nem biztos, hogy azoknak van igaza, akik azokat kritizálják, akik szerint itt valami rosszul történt az elmúlt 10 hét során az erre a rendkívüli helyzetre való felkészülésben.

A DK elnöke felhívta a figyelmet, hogy a sajtóbeszámolók alapján tudjuk, hogy orvosok, ápolók, akik a frontvonalban vannak, úgy érzik, magukra vannak hagyva, nincs megfelelő számú és minőségű védőeszközük.

„Nincsen rendben, hogy ők most azt hallják öntől, hogy egyébként minden rendben van.”

– szögezte le.

A DK elnöke a járványhelyzet ürügyén a sajtószabadságot csorbítani igyekvő fideszes törekvések kapcsán azt mondta:

„Azért küzdünk, hogy hazánk maradjon szabad, demokratikus jogállam, azt nem lehet elvenni valami más ürügyén”

Gyurcsány felhívta a figyelmet arra is, a Orbán az eddigi intézkedéseivel

csak haladékot a terhek befizetésére,

de az emberek tömegeinek nem lesznek bevételei, nem lesznek keresetek.

A DK ezért külföldi mintára egy bérgarancia-alap felállítását sürgeti, amely a koronajárvány miatt kirúgott emberek fizetésének egy bizonyos százalékát állami forrásból pótolja a válságos hónapok idejére.

Kapcsolódó cikkünk:

Dobrev Klára: Az emberek nem maradhatnak pénz nélkül a járvány közepén!

.

 

Valódi Hírek