A DK nem akarta, de a Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy a színházak egy részét a kormánnyal közösen működtessék

Gyurcsányék semmilyen kompromisszumot nem akartak a Fidesszel, de kisebbségbe kerültek.

A mai napon a Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a határozatot, amely javaslatot tesz a budapesti színházak egy részének kormánnyal közös működtetésére.

„Sok vita után, nehéz szívvel, jobb meggyőződésünk ellenére szavaztuk ezt meg.”

– írja a döntésről szerda esti posztjában Gy. Németh Erzsébet.

A DK-s főpolgármester-helyettes közölte: pártja azon az állásponton volt, hogy

a főváros semmilyen megállapodást ne kössön a kormánnyal,

azonban kiderült, hogy a DK-sok kisebbségbe kerültek a véleményükkel, ezért a fővárosi koalíció fenntartása miatt megszavazták Karácsonyék puhább verzióját.

Gy. Németh azt írja:

„A Demokratikus Koalíciónak a színházak kapcsán a legfontosabb a művészet szabadsága, amely nem tűri a politikai befolyást.

Az elmúlt évek Orbán-kormányai alatt megtanultuk, hogy ahova a Fidesz beteszi a lábát, ott mindent elfoglal, mindent az uralma alá hajt. A színházaknál is látjuk ezt a törekvést, ezt a szándékot fejezi ki az új színházi törvény.

Mi féltjük a kormánytól a fővárosi színházak szabadságát, mi meg akarjuk óvni őket, mi távol akarjuk tartani Budapesttől az orbáni kultúrharcot.

Ezért a mi eredeti javaslatunk az volt, hogy semmilyen megállapodást ne kössön a Főváros a kormánnyal, hanem oldja meg maga a színházak fenntartását. Az ehhez szükséges 6 milliárd forintot elő lehetett volna teremteni a Főváros jóval több mint 400 milliárd forintos költségvetéséből.

Tudom, hogy ez sok pénz, de azt is tudom, hogy a szabad kultúra ennek a városnak a lelke. Kevés fontosabb ügy van annál, mint a budapesti színházak és a kultúra megvédése a fideszes kultúrharctól.

Az elmúlt hetek tárgyalásai során azonban azt láttam, hogy főpolgármester úr és a fővárosi koalíciós partnerek egy része más álláspontot képviselnek.

Szerintük szükséges ennek a megállapodásnak a megkötése. Sokat vitáztunk ezen a főpolgármesterrel az elmúlt időszakban.

Mára megértettem, hogy a mi álláspontunknak a fővárosi közgyűlésben nincs többsége, a többség ugyanis megállapodás-párti.

Fontos elmondanom, hogy számunkra a Főváros közös működtetése a legfontosabb, hogy képesek legyünk közösen vezetni Budapestet.

Ezért úgy döntöttünk, hogy eleget téve a főpolgármester úr kérésének, szem előtt tartva a fővárosi koalíció fenntartásának fontos igényét, a különvéleményünket ugyan fenntartva, de mégis megszavazzuk a határozati javaslatot. Ezt ma megtettük, ez a vita véget ért.

Bízom benne, hogy ezek után is fenntartható marad a fővárosi színházak függetlensége és a Főváros ellen tud állni az orbáni kultúrharcnak.”

– zárja posztját a főpolgármester-helyettes.

A mai napon a Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a határozatot, amelyben javaslatot tesz a budapesti színházak egy…

Közzétette: Gy. Németh Erzsébet – 2020. február 26., szerda

.

 

Valódi Hírek