Bölcsek Tanácsa: Nincs okunk visszafogadni a Fideszt a Néppártba!

Orbánék maradnak páriák.

A Fidesz egy sor kérdésben nem mutatott kellő hajlandóságot álláspontja feladására, így nincs ok arra, hogy az Európai Néppárt (EPP) feloldja a párt tagságának felfüggesztését – közölte Herman Van Rompuy, a konzervatív pártcsalád által kinevezett Bölcsek Tanácsának tagja – írja a Politico.

Herman van Rompuy

Rompuy elismerte, hogy a Néppárt az utóbbi években komoly problémákkal néz szembe, mivel jó néhány tagpártja elkezdett együttműködni nacionalista és szélsőjobboldali erőkkel is, ugyanakkor hangsúlyozta, szerinte a jobbközép, kereszténydemokrata pártok továbbra is betöltik a legfontosabb politikai pozíciókat.

Arról is beszélt, hogy teljesen komolyan azt tervezik, hogy

a jövőben minden EU-s támogatást jogállamisági követelményekhez kötnek majd,

emiatt lehetséges, hogy az EU esedékes költségvetése is többet késik.

Herman van Rompuy mostani nyilatkozata a Fidesz felfüggesztését meghosszabbító döntés után az első olyan komoly reakció a Bölcsek Tanácsa részéről, amely azt jelzi, hogy belátható időn belül nem rendeződik a Néppárt és a Fidesz konfliktusa.

Az Európai Néppárt 2019. március 20-án határozott a Fidesz tagságának felfüggesztése mellett, miután az EP-választás kampányában a Fidesz országszerte támadta Jean-Claude Juncker akkori, néppárti bizottsági elnököt, és Soros Györggyel szerepeltette egy plakáton, mint „bevándorláspárti” főellenséget.

Sok konzervatív tagpárt a Fidesz azonnali kizárását követelte, ezt puhították fel végül felfüggesztésre, és a tagságot vizsgáló, háromtagú Bölcsek Tanácsa kinevezésére.

Ennek tagjai Herman van Rompuy mellett Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering volt EU bizottsági elnök.

(Mérce / Népszava)

Valódi Hírek