A KDNP szerint Magyarországnak fel kell mondania az Emberi Jogok Európai Egyezményét

Minden napra jut egy elmebaj.

El kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán – mondta a KDNP vezérszónoka a csütörtökön az Országgyűlésben, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájában.

Vejkey Imre ezt a „börtönbizniszt” érintő ügyekkel kapcsolatos strasbourgi ítéletekkel, valamint a migrációval kapcsolatos emberi jogi bírósági döntésekkel indokolta.

Vejkey Imre (KDNP)

Vejkey szerint az alapjogvédelem megfelelő szintje Magyarországon biztosított. Hozzátette: a strasbourgi döntések szerinte súlyosan sértik a szuverén Magyarország kompetenciáját.

„Úgy tűnik, hogy a strasbourgi ítéletek mögött globális hatalmi érdekek és csoportok érdekei húzódnak meg” – hazudta.

„Itt az idő, hogy elgondolkodjunk az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról, vagy legalább bizonyos pontjainak felfüggesztéséről”

– zárta szavait.

Az Index telefonon megkereste Vejkey Imrét, arra voltak kíváncsiak, hogy mindez a magánvéleménye-e, vagy a Fidesz-KDNP álláspontja, valamint, hogy miért lenne jó Magyarországnak, ha kilépnénk az egyezményből.

A képviselő válaszában megismételte a Parlamentben elmondottakat, hozzátéve

„Én úgy gondolom, hogy nem bűn elgondolkodni az általam felvetett kérdésen, annak esetleges előnyeit és hátrányait feltárva és összevetve!

Én örülök annak, hogy napjainkban Magyarországon bármilyen kérdésről szabadon gondolkodhatunk, szabadon vitatkozhatunk, mert ez ma adott!”

Vejkey után nem sokkal Dúró Dóra, független, de a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló képviselő következett. Szerinte Magyarországnak „ki kellene lépnie a strasbourgi bíróság fennhatósága alól”, mert az európai bíróság csorbítja az ország önállóságát és önrendelkezését.

Dúró szerint a Magyarországon 1993-ban kihirdetett egyezményt akár csak részlegesen is fel lehet mondani, vannak erre példák is: Oroszország, Törökország és Franciaország is.

(Index nyomán)

Valódi Hírek