Családon belül erőszak: A DK törvényjavaslatot nyújt be az áldozatok védelméért (+videó)

Elég volt.

Sajnálatos módon lassan nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne hír tragédiába torkolló családon belüli erőszakról, tétlen állami hivatalokról és segítség nélkül maradó nőkről és gyerekekről – hívta fel a figyelmet Vadai Ágnes kedden.

A DK parlamenti képviselője szerint a jelenlegi rendszer képtelen megvédeni az erőszak áldozatait, mert

  • nem ad semmilyen különleges jogi védelmet a bántalmazott családtagoknak,
  • nem rendel el szisztematikus távoltartást a bántalmazást követően,
  • és nem követi nyomon azon családok sorsát, ahová a börtönből tér vissza a családon belüli erőszak elkövetője.

Vadai bejelentette: éppen ezért a DK a mai napon törvényjavaslatot nyújt be a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében.

Az ellenzéki képviselő ismertette a törvényjavaslat főbb pontjait:

  • előírja a nők elleni erőszakkal szembeni határozott állami fellépést, és ennek keretén belül az Isztambuli Egyezmény kihirdetését.
  • magánvádasból közvádassá teszi a párkapcsolati és a családon belüli erőszakot, vagyis a rendőrségnek hivatalból kellene eljárnia ilyen esetekben, nem csak feljelentésre.
  • bevezeti és külön büntetni rendeli a családon belüli erőszakot, és hivatalból kötelezővé teszi a távoltartás elrendelését.
  • előírja, hogy akit párkapcsolati vagy családon belüli erőszak miatt ítéltek el, annak csak a bíróság adhasson kapcsolattartási jogot a családtagokkal.
  • végül a törvényjavaslat elrendeli, hogy a gyámhatóság különleges figyelmet fordítson azokra a családokra, ahová a börtönből tér vissza a családon belüli erőszak elkövetője.

Ha a kormány valódi kormányként működne, akkor ezeket az alapvető intézkedéseket már régen meghozta volna, és ezzel családokat, nőket, gyermekeket lehetett volna megmenteni a közelmúltban is – tette hozzá Vadai Ágnes.

Az ellenzéki képviselő elmondta: az várják a kormánytól, hogy támogassák a Demokratikus Koalíció családvédelmi törvényjavaslatát az áldozatok védelmében.

Videó:

Családon belüli erőszak – Törvényjavaslatot nyújtunk be az áldozatok védelméért!

A családon belüli erőszak megfékezéséért törvényjavaslatot nyújtunk be!A kormány lemondott a családok védelméről, de nekünk, európai magyaroknak kötelességünk segíteni. Felszólítjuk Orbánékat, támogassanak ebben! Oszd meg Vadai Ágnes sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. február 11., kedd

.