Durván lecsökkentették a parlamenti bejutási küszöböt Szerbiában

Mondjuk az LMP még így sem jutna be.

Ötről három százalékra csökkent a parlamenti bejutási küszöb Szerbiában miután a belgrádi törvényhozás megszavazta a választási törvény módosítását szombaton.

Szerbiában várhatóan április 26-án tartanak általános választásokat. A voksolásra készülve több ellenzéki párt is bojkottot jelentett be, mert nem tartja tisztességesnek azokat a módszereket, amelyekkel a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) politizál.

Az ellenzék főként azt veti az Aleksandar Vucic államfő vezette SNS szemére, hogy rátette a kezét a médiára, így az ellenzéknek szinte esélye sincs megjelenni a komolyabb csatornákon és műsorokban vagy akár az írott sajtóban.

Mintegy reagálva a bírálatokra, a Szerb Haladó Párt képviselői megszavazták a parlamenti bejutási küszöb csökkentését, amellyel a kisebb támogatottságot élvező pártok, így a kisebb ellenzéki pártok is bekerülhetnének a törvényhozásba, és ezzel sokszínűbb lenne a parlamenti politikai paletta.

A szerb parlament ülésterme

A lépés mögött hátsó szándékot gyanít az ellenzék, a korábban megingathatatlannak tűnő bojkottálási szándék azonban mégiscsak megremegett.

A továbbra is a voksolástól történő távolmaradást támogatók szerint a bejutási küszöb csökkentése lehetővé teszi, hogy a SNS „a valódi ellenzéket hamis ellenzékre cserélje”, vagyis olyan, újonnan létrehozott pártok is bejussanak a törvényhozásba, amelyek a kampány során ugyan ellenzéki gondolatokat közvetítenek, valódi céljuk viszont az, hogy a parlamentbe jutva a kormányzó SNS elképzeléseit támogassák.

Más pártok viszont úgy vélik, butaság lenne bojkottálni a választást, amikor a korábbiaknál sokkal könnyebben lehetne parlamenti képviselethez jutni.

Azért is bírálták a parlamenti bejutási küszöb csökkentési szándékát, mert a módosítás közvetlenül az általános választások előtt lépne életbe.

Ez azonban nem egyedülálló eset, 2008-ban az akkor kormányzó mostani ellenzék is a választások előtt módosította a törvényt, a helyi önkormányzati választáson akkor emelték meg a bejutási küszöböt 3-ról 5 százalékra, és akkor törölték el a közvetlen polgármester-választást is.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek