Jól sikerült az agymosás, hatalmas év végi jutalmakat kaptak Rogán államtitkárai

Megjutalmazták magukat.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodánál a kéthavi illetményüket kapták meg év végi jutalomként az államtitkárok – tudta meg a Blikk.

Vagyis 2,6 millió forintot kapott Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes is.

A többi minisztériumban is bőkezűek voltak a dolgozókkal:

• A Miniszterelnöki Kormányirodán egyszeri kétmillió forintos jutalmat kapott Fónagy János és Juhász Edit.

• Az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri elismerő oklevél címen egyhavi miniszteri illetményt, tehát 1 944 000 forintot kapott négy államtitkár, köztük Völner Pál fideszes képviselő.

• A Pénzügyminisztériumból csak Banai Péter Benő kapott jutalmat, szintén egyhavi miniszteri fizetést.

• Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban egyhavi államtitkári illetményt, tehát 1,3 millió forintot kaptak az államtitkárok.

• Az Agrárminisztériumban 1,15 millió forintot kaptak, amiből 850 ezer motivációs elismerés és 300 ezer forint Szép-kártya.

• Az EMMI-ben egymillió forintot kaptak az államtitkárok, ahogy Kásler Miklós is.

Ehhez képest a mentősöknek kemény 37.240 forint volt rögzítve a kollektív szerződésükben, ebből valakinek csak a felét, másnak 4500 forintot utaltak el.

(via Blikk)

Valódi Hírek