Gyurcsány Ferenc: Magyarország nem kér a Fideszből

Elértük ezt is.

“Nem kér Magyarország a Fideszből” címmel értékelte a vasárnapi időközi választások eredményét a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt írja:

“Több helyen voltak tegnap időközi választások, Bana községtől Orosházáig.

Az eredményeket látva egy tanulság biztosan van: aki a Fidesz támogatásával indult, veszített.

Még az olyan zalai kistelepülésen is, mint Esztergályhorváti, ahol soha nem volt még baloldalinak tartott polgármester. Most lett.

Hetek óta érezzük a hangulat változását. Elég volt! – mondják az emberek mindenhol, olyanok is, akik korábban bevallottan a Fideszre szavaztak.

Elég az állandó válsághisztériából, a folyamatos háborúkból, a pusztuló közszolgáltatásokból, az iszonyatosan nagyképű, arrogáns szövegek végeláthatatlan sorozatából, a kioktatásból.

A szolgálatnak, a mértéktartásnak nyoma sincs. És mostanra ezt megelégelte a vidék népe is. Fideszesként választáson elindulni már falun is hátrány lett.

Dolgunk lesz, kollégák. Közösen.”

Nem kér Magyarország a Fideszből. Több helyen voltak tegnap időközi választások, Bana községtől Orosházáig. Az…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. január 13., hétfő

.