Őrület: Megmagyarázta a BKV vezetője, miért rohadnak szét a két éve “felújított” orosz metrókocsik

Szó bennszakad, hang fennakad.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége hétfőn este.

Nem túl meglepő módon a beszélgetés egyetlen témája az aranyáron “felújított” orosz metrókocsik voltak, amelyek 2,5 évvel az átvételük után úgy szétrohadtak a rozsdától, hogy hat kocsit ki is kellett vonni a forgalomból.

Bolla Tibor a műsorban úgy magyarázta a helyzetet, hogy

“időzavarba került az orosz gyár, ezért túlságosan hamar szállította le a szerelvényeket.”

Szerinte a BKV már 2017-ben jelezte, hogy a metrókocsik prototípusainak felületkezelése nem felel meg az elvárásoknak, ezért a sorozatgyártást állítólag már nem így kezdte meg az orosz cég.

De mivel kevés idő állt a rendelkezésükre, a prototípusok javítását nem végezték el, csak azután, hogy a szerelvények forgalomba álltak, és a BKV szakemberei észrevették a hibát – tette hozzá a vezérigazgató.

“Azt, hogy a kocsikban milyen garanciális hiba van, azt mi most összehasonlítottuk más egyéb beszerzésekkel is, Alstom, Combino, CAF és azt kell mondanom, hogy minden vasúti járműszerelvény beszerzésénél amit lefolytattak voltak garanciális hibák és a mennyisége nem haladja meg azt, amit most az orosz felújított metrószerelvények adnak”

– fogalmazott Bolla Tibor.

(A beszélgetést itt tudod végignézni.)