Ordító baromságokra költötték el a felzárkóztatásra szánt 200 millió forintot Pásztón

Minden forint jó helyre ment!

Két délutánba bepréselt 20 órás képzések, Soma Mamagésa „Új Tudatosság” előadása, Vujity Tvrtko élménybeszámolója a világ körüli útjairól – ehhez hasonló programokra ment el Pásztón az a

200 millió forint,

amit a helyi Nők Civilben egyesület nyert el a térség felzárkóztatására.

A 85 százalékban az Európai Unió által finanszírozott, vissza nem térítendő 199,2 millió forintos támogatás már tavaly bekerült a hírekbe, mivel a kedvezményezett szervezet vezetője nem más, mint Rétvári Bence államtitkár unokatestvére, Huczekné Rétvári Mónika.

Hadházy Ákos független képviselő most egy Facebook-posztban foglalta össze, mire ment el az elmúlt két évben az 200 millió forint, amit a helyben élők munkaerőpiaci gondjainak mérséklésére, a család és a munka összeegyeztetésére kellett volna szánni.

Mint a képviselő írja, eleve bűzlenek már a képzések is, hiszen ezeket csütörtökön és péntek délután 13 órától tartották, összesen 20 órát nyomtak le így, ami azt jelenti, hogy (papíron) este 11-ig, éjfélig tarthattak ezek az órák a következő témákban:

  • Együttműködés és érzelmi intelligencia fejlesztése
  • Együttműködési technikák fejlesztése
  • Asszertivitás
  • Kapcsolatépítés
  • Stresszemenedzsment

A résztvevők Hadházy leírása szerint motivációs díjban részesültek (kb. 15 ezer Ft), így nem csoda, ha a résztvevők száma – legalábbis az ívek szerint – 15-45 fő között mozgott.

Ezért tehát megérte megjelenni egy-egy előadáson Pásztón és a környező településeken, de hogy valódi képzést kaptak-e a résztvevők ennyi idő alatt, az erősen kérdéses.

A program részeként hírességek látogattak el Pásztóra, és előadásokat tartottak a helyi munkát kereső nőknek.

Meghívták például Soma Mamagésát is, aki „Jó gyakorlatok bemutatása – Nők a vidékfejlesztésben” címmel tartott előadást.

illusztráció: Youtube

Kapott a pénzből Vujity Tvrtko is, aki telt ház előtt adta elő „Túl minden határon” című előadását, amelyben szintén nehéz felfedezni a munkanélküliség problémájával való szoros kapcsolatot.

A további támogatott programok nem sokban különböznek a falunapokon általában megrendezett programoktól: szépségnap, futóverseny, ruhaosztás.

Pásztón egyébként idén októberben a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte polgármester-választást.

További részletek Hadházy Ákos posztjában:

Karácsony idején még fájóbb azokat a csalásokat látni, ami a legszegényebbek felemelésére szánt EU-s pénzek ellopását…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2019. december 26., csütörtök

.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek