Nem bírnak leállni: Orbán riogatóembere „200 százalékkal megnőtt migrációs nyomással” ijesztgeti a karácsonyra készülő magyarokat

Semmi sem szent.

Az ünnepek alatt is a biztonság az első, folyamatosan monitorozzuk a magyar határ körüli helyzetet – mondta a miniszterelnök „belbiztonsági főtanácsadója” vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Bakondi György hozzátette: a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a balkáni útvonalat és közvetlenül a magyar határokat.

Bakondi szerint

nem mérséklődik, hanem romlott

az európai migrációs helyzet idén az előző évhez viszonyítva.

Kifejtette: a magyar határon jelentősen, több mint kétszáz százalékkal növekedett a migrációs nyomás, ezért a katonai és rendőri erők a megfelelő létszámban és technikai támogatással végzik a feladatukat az ünnepek alatt is.

Bakondi György köszönetet mondott a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak, és azt hazudta: minden szükséges támogatást megkapnak.

Orbán riogatóembere elmondta:

„a bevándorláspárti erők továbbra is politikai nyomás alatt tartják Magyarországot, amelyet a tényadatokra és a magyar emberek biztonsági igényére hivatkozva a leghatározottabban visszautasít a kormány.

Nem engedünk semmilyen politikai nyomásnak, továbbra is megvédjük a magyarok biztonságát és a magyar határt”

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek