Nagyon ideges lett a fideszbűnöző, amikor az Index riportere utolérte a mikrofonjával (+videó)

Menekülni próbált, majd szinte üvöltött az újságíróval.

Beszámoltunk róla, hogy

hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette

és más bűncselekmények miatt gyanúsított lett, és letartóztatták Fehér Petrát, a Szolnok megyei közgyűlés fideszes tagját, Boldog István fideszes parlamenti képviselő jobbkezét, korábbi asszisztensét és kampányfőnökét.

Az Index riportere most a csépai önkormányzat parkolójában személyesen Boldog Istvántól szerette volna megkérdezni: mit szól hozzá, hogy a legközelebbi munkatársát súlyos bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették.

Boldog első körben egy

„Az a helyzet, hogy nem nyilatkozom” -mal tervezte letudni a helyzetet, majd a riporter kitartó érdeklődésének köszönhetően az ülésterem ajtaja előtt kifakadt:

„azt gondolom, hogy világosan megmondtam, hogy adtam ki egy nyilatkozatot az ügyben, az van érvényben. (..) Azt a kultúrát, hogy valaki azt mondja önnek, hogy nem nyilatkozom, nem érti meg, az elég furcsa.”

Az alábbi videó utolsó negyedében látható a csodás jelenet:


.

Valódi Hírek