Baj van: 850 milliót kellene elkobozni a fideszbűnözőtől, de hivatalosan nincs egy forintja sem

A papírok alapján szegény, mint a templom egere.

A 24.hu információi szerint 850 millió forintos vagyonelkobzást kért az ügyészség Simonka György fideszes parlamenti képviselőre, akit bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádoltak meg.

A Btk. szerint

a vagyonelkobzás olyan intézkedés, amelynek célja a bűncselekmény elkövetéséből eredő, valamint a törvényesen szerzett, de bűncselekmény elkövetésére fordított vagy arra szánt vagyon elvonása az állam javára.

Tehát bűnös úton megszerzett pénzt vonják el. Ez alapján Simonka Györgynek lehet 850 millió forintja, amit termesztésen nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

A Parlament honlapján megtalálható dokumentum szerint Simonkának

  • Pusztaottlakán volt egy 6,2 hektáros szántója, melynek ő a haszonbérlője,
  • Medgyesegyházán egy 2551 négyzetméteres kivett udvar tulajdonosa,
  • volt félmillója készpénzben és 5.660 forintja bankszámlán,
  • készfizető kezesség miatt 85,8 millióval tartozott.

A résztulajdonában lévő Magyar Termés TÉSZ Kft. akkor már felszámolás alatt volt.

A hvg.hu megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy van-e 850 millió forintos vagyona Simonka Györgynek, és ha igen, annak lesznek-e további következményei. Ha válaszolnak, mi is frissítjük a cikket.

Valódi Hírek