A DK nem szavazza meg Orbánék kultúragyilkos törvénycsomagját

Emellett nagyon rövid felszólalásokat tesznek ma, hogy a Fidesz ne tudja éjszakáig halasztani a törvény vitáját.

A Demokratikus Koalíció (immár Bősz Anettel és Sebián-Petrovszki Lászlóval kibővült frakciója) egységesen nemmel fog szavazni a Fidesz botrányos kultúratörvényére, amellyel egyebek mellett el akarják venni a főváros jogát a színházigazgatók kinevezésében.

Mint Gyurcsány Ferenc pártelnök írja:

„Nemet mondunk a szabad kulturális élet szétverésére. Nemet mondunk a színházakat megfojtó törvényjavaslatra.”

Nemet mondunk a szabad kulturális élet szétverésére. Nemet mondunk a színházakat megfojtó törvényjavaslatra. #a_kultura_nemzeti_alap

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2019. december 10., kedd

.

Az ellenzéki párt emellett jelezte azt is: nem fogják megszavazni az Országos Bírói Hivatal elnökét.

Sebián Petrovszki-László ezt közleményében az alábbi módon indokolta:

„A Demokratikus Koalíció képviselői ma nemmel fognak szavazni Senyei György Barna kinevezésére az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára.

A DK szerint a Fidesz által megváltoztatott bírósági igazgatási rendszer a kezdetektől fogva nem tartalmaz kellő garanciákat a bíróságok intézményi függetlenségére, amelyben az OBH elnöke mindenképpen túlhatalommal rendelkezik a bírói autonómiával szemben.

A DK nem fog asszisztálni az igazságszolgáltatás függetlenségét alapvetően veszélyeztető bírósági igazgatási rendszer parlamenti szentesítéséhez.”

A Demokratikus Koalíció képviselői a mai napon vagy nem szólnak hozzá a napirendhez, vagy nagyon rövid felszólalásokat tesznek, hogy a Fidesz ne tudja éjszakára halasztani a törvény vitáját.

Gyurcsány ezért a napirend előttijében egymondatos üzenetet küldött a hatalmon lévőknek:

„Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas.”

"Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas." – napirend előtt beszélek a Parlamentben!

A kormány éjszakára akarja halasztani a kultúra szabadságáról szóló vitát. Ezt meg fogjuk akadályozni.Ezért ma a DK frakciója nem szól hozzá a vitákhoz.Én is rövidre zárom a napirend előtti beszédemet: "Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas."

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2019. december 10., kedd

.

Vadai Ágnes pedig inkább közleményben reagált Szijjártó Péter felszólalására, idézzük:

„Megértjük, hogy a Fidesz csak úgy tudja minél későbbre halasztani a színházakról szóló vitát, ha számtalan, előre nem tervezett témát is felvesz a parlament mai napirendjére, Szijjártó Péter NATO-csúcsról szóló beszámolója azonban még ehhez képest is szinten aluli volt.

Azon túl, hogy semmi olyan nem történt a londoni csúcson, amely parlamenti beszámolót indokolna, Szijjártó Péter a legfontosabb dolgokat hallgatta el a témában.

A Demokratikus Koalíció szerint Szijjártó időt húzott és mellébeszélt, így a magyarok továbbra sem tudhatták meg, hogy a kormány pontosan mennyit és milyen szempontok szerint költ katonai megrendelésekre, vagy hogy a kormány mit készül tenni az orosz fenyegetés ellen.

Ezek valóban fontos, a magyarokra tartozó dolgok lettek volna, de Szijjártó Péternek nem a tájékoztatás, hanem az időhúzás volt a mai feladata.

A DK frakciója éppen azért nem reagált Szijjártó beszámolójára, hogy ezzel is rövidebb legyen ez a napirendi pont és hamarabb sor kerüljön a színházakat érintő törvény vitájára.”

Valódi Hírek