Betelt a pohár, közösség elleni uszításért feljelentették Kövér Lászlót

Felelnie kell az őrjöngései miatt.

Közösség elleni uszítás miatt feljelentette Kövér Lászlót a Magyar Ateista Társaság – tudatta közleményében a szervezet.

Az ateisták szerint szerint Kövér

„több alkalommal súlyosan kirekesztő, gyűlöletkeltő gondolatokat fogalmazott meg az ateista állampolgárokkal kapcsolatban.”

Az MTI által ismertetett közlemény szerint a rendőrségi feljelentés alapja Kövér Lászlónak a „Nemzeti Vértanúk Emlékműve” avatóünnepségén mondott beszéde, amelyben kijelentette:

„a szellem erejével biztosítani tudunk egy olyan erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját.”

A Magyar Ateista Társaság szerint

„súlyos uszítás az ateistákat egy csoportban említeni a hazaárulókkal és nemzettagadókkal. Különösen így van ez, ha azt állítják: ellenük kell megvédeni a hazát.”

Hozzáteszik: Magyarországon legalább minden harmadik ember nem hívő vagy ateista, az államnak pedig kötelessége, hogy számukra ugyanolyan jogokat és biztonságot garantáljon, mint a többi állampolgárnak.

(MTI / 444.hu)

Valódi Hírek