Visszatér a magyar politikába Navracsics Tibor, új pozíciót adott neki Orbán

Senkit nem hagynak az út szélén.

Lejárt a brüsszeli mandátuma Navracsics Tibornak, aki 5 éven keresztül az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt.

Navracsics ebbéli pozíciójában egy idén februári jelentés szerint az egész Unió leggyengébb biztosa volt.

A politikus brüsszeli kiküldetése után sem marad munka nélkül, Orbán Viktor máris új feladatot adott neki.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szerint ugyanis Navracsics Tibort 2021. november 30-ig az Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztosnak nevezték ki.

A politikus dolga lesz “az infrastrukturális feltételek megteremtésének, a kormányzati források felhasználásának koordinálása, valamint a kapcsolattartás a város, a kormány és az Európai Bizottság között”.

Navracsics tevékenységét Gulyás Gergely miniszter irányítja, és egy öt fős titkárság segíti majd.

Brüsszeli megbízatása előtt Navracsics Tibor 8 éven át a Fidesz parlamenti képviselője (2006-2014), ebből 4 éven keresztül frakcióvezetője volt (2006-2010).

2010 és 2014 között miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter volt.

(vehir.hu / hvg.hu nyomán)