Egyszerűen ellopták, majd letörölték a fideszesek a VIII. kerület hivatalos Facebook-oldalát

Pikó András kiakadt, vizsgálatot indít.

Korábbi adminisztrátorai egyszerűen törölték azt a Facebook-oldalt, amelyen keresztül a VIII. kerületi önkormányzat kommunikált több mint 8000 követőjével – írja Pikó András polgármester a Facebookon.

Miután az október 13-án megválasztott Pikó elfoglalta Józsefváros polgármesteri posztját, egyebek mellett elkérte a korábban a kerület által használt Józsefváros Facebook-oldal belépési adatait is.

Az oldalt azonban a fideszesek lenyúlták, a belépési adatokat nem adták át, helyette a profilt átnevezték Józsefvárosért-ra, megtartva a kb. 8 ezer követőt.

Pikóék ezután a Facebook közép-európai központjához fordultak, mondván, az oldal az önkormányzat tulajdona, és kérték, hogy a Facebook adja át nekik az adminisztrátori jogokat.

Ez mostanra meg is történt, de posztolni már nem tudtak az oldalra.

„Fél órája elkezdtük volna a munkát, végre kiraktuk volna az első közleményünket, amikor az egész oldalt törölték, vagy archiválták, minden eddigi hivatalos tartalommal együtt” – írta a polgármester.

Pikó szerint a Facebook tájékoztatásából az is kiderült, hogy az oldal korábban egy ausztrál magánszemély tulajdonában volt.

Ez azért lehet aggályos, mert közben a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. éves költségvetéseiben szerepelt az oldal üzemeltetése, vagyis közpénz is ment rá.

„Fideszes kupleráj ez is, de abban az ügyben vizsgálatot kezdeményezek, hogyan lehetséges, hogy a hivatalos oldalunk egy magánszemélynél volt az elmúlt évtizedben és hogyan lehetséges, hogy erre még közpénzt is költöttünk”

– zárta közleményét Pikó.

Józsefváros hivatalosnak tekintett Facebook oldala egy ausztrál magánszemély tulajdonában volt. Ennek ellenére a…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2019. november 26., kedd

.

Valódi Hírek