Friss: Lemondató üzeneteket fújtak a szekszárdi szipirtyó igazgatónő ajtaja elé (+fotók)

Betelt a pohár a fideszes kápóval.

Lemondásra felszólító üzenetek fogják várni Heilmann Józsefnét, amikor hétfőn bemegy dolgozni a szekszárdi Garay János Gimnáziumba.

A Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX ugyanis tiltakozó üzeneteket fújt fel az iskola körüli aszfalton az igazgatónőnek címezve, aki valóságos hadjáratot folytat egyes diákok ellen, és már azért is fegyelmezi a tanulókat, ha azok ellenzéki posztokat lájkolnak a Facebookon.

Heilmann Józsefné

„A Momentum TizenX felszólítja Heilmann Józsefnét, hogy haladéktalanul mondjon le igazgatói pozíciójáról. Úgy véljük, hogy minden diáknak joga van a szabad politikai véleménynyilvánításhoz. Emiatt pedig semmilyen tanár vagy igazgató nem vonhatja őket felelősségre”

– írta a szervezet a megosztott képek mellé.

fotó: Momentum TizenX

fotó: Momentum TizenX

A szekszárdi Garay János Gimnáziumban 2018-ban tört ki az első botrány. Az igazgatónő azért vonta felelősségre az egyik diákot, mert a gyanúja szerint a fiú gúnyos mémet készített az iskoláról. A tanulónak el kellett hagynia az iskolát, nyomozást indítottak ellene.

A héten az iskola egyik harmadikos diákja a Facebookon lájkolt egy cikket, amiben az iskolát érte kritika, Heilmann az osztályfőnökkel üzent az egész osztálynak, hogy ilyen többet ne forduljon elő.

Az iskola egyik aktív, a diákönkormányzatot vezető diákjának ez nem tetszett, és csak azért is lájkolt egy helyi ellenzéki posztot, ami a gimnázium vezetését kritizálta. Az igazgatónő ezután behívatta az irodájába, majd a tanuló végül szüleivel közös elhatározásból úgy döntött, hogy átiratkozik egy másik iskolába.

(via)

Valódi Hírek