Fideszes jelöltként indul a kopaszbotrányban főszereplő asszony férje (+videó)

Van még kérdés?

Erdősi Lászlóné nevét 2016-ban ismerte meg a közvélemény, amikor sittes, kopasz verőemberek társaságában próbálta megakadályozni, hogy Nyakó István népszavazási kezdeményezést adjon be a választási bizottságnál.

Mint később kiderült: a kopaszok több szálon is kötődtek Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatóhoz.

A demokráciát megcsúfoló esemény után Erdősi Lászlónéról gyorsan kiderült, hogy a herceghalmi polgármester, Erdősi László felesége.

Az asszony korábban semmilyen politikai szerepet nem vállalt, és a herceghalmiak szerint kizárt, hogy akciója saját tervezésű lett volna.

Erdősi Lászlóné

Férje, Erdősi László 2010-ben még fideszesként nyert, majd 2014-ben csúnyán összeveszett a párttal. Nem tartották elég odaadónak, ezért úgy döntöttek, nem őt indítják polgármester-jelöltként. Erdősi megsértődött, nyíltan szidta a Fideszt, de végül függetlenként is nyerni tudott.

Úgy látszik, azóta újra szent a béke, a valasztas.hu adatai szerint ugyanis Erdősi László idén októberben újra a Fidesz színeiben indul a herceghalmi polgármesterségért.

Idézzük fel, hogy a kopaszbotrány idején hogyan menekült a sajtó kérdései elől a bátor férfi:

.

(via 444.hu)

Valódi Hírek