Semjén Zsolt: Már kétszer annyi egyházi iskola van, mint 2010-ben

És azok kapják a legnagyobb támogatást is.

A KDNP nevű, 0 százalékos parazitapárt elnökének beszédével kezdődött a tanévnyitó ünnepség a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Semjén Zsolt itt kijelentette:

„Magyarországon az egyházi fenntartású közoktatási intézmények és a bennük tanuló gyermekek száma is a kétszeresére nőtt 2010-hez képest.”

A szarvaslógató álkeresztény hozzátette:

„Magyarországon nem zártak be egyetlen templomot sem, nem építették át bevásárlóközponttá vagy mecsetté, szemben Nyugat-Európával.”

Kitért arra is, hogy az EUROSTAT adatai szerint az EU-ban Magyarország nyújtja GDP-arányosan a legmagasabb egyházi támogatást.

fotó: MTI

A védett madarakat kéjjel gyilkoló politikus szerint „a keresztény iskolákat nem az állam hozza létre, hanem a magyar nép.”

Hozzátette: az állam azt biztosítja ehhez, hogy ne jelentsen plusz anyagi terhet a szülők számára, ha valaki egyházi fenntartású intézményben tanul.

Semjén felsorolta:

  • jelenleg 1067 egyházi közoktatási intézmény van,
  • amelyekbe mintegy 220 ezer gyermek jár,
  • 2800 templomot újítottak fel 2010 óta,
  • és 120-at építettek.

A Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda az első tanévét kezdte meg, miután a tantestület, a kapuvári önkormányzat, a tankerületi központ és az EMMI is támogatta, hogy az állami fenntartású Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium beleolvadjon az új intézménybe.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek