Puzsér rejtélyes bizalmasa, aki taccsra vágta az LMP-t, most a Fidesz kezére akar játszani egy ellenzéki kerületet

Moldován László életútja egy krimi. Vagy inkább politikai horror.

Az elmúlt hetekben minden oldali médiában jelentős publicitást kapott, hogy a volt LMP-s Moldován László független jelöltként ráindul az ellenzék közös polgármester-jelöltjére a VII. kerületben.

Teszi ezt annak ellenére, hogy Niedermüller Pétert nem csak a DK, az MSZP és a Momentum támogatja Erzsébetvárosban, de Moldován egykori pártja, az LMP is. Sőt, a Jobbik sem indít vele szemben jelöltet.

De ki az a Moldován László, akinek Puzsér Róbert bizalmasaként sikerült egy év alatt belülről szétvernie egy pártot, most pedig a Fidesz kezére készül játszani egy nyerhető ellenzéki kerületet?

Moldován László

Moldován László a Fidesz-kétharmadot hozó 2018-as választások idején az LMP “etikai bizottságának” elnöke volt.

Emlékszünk: ez volt az a választás, amikor

csak Budapesten 5 parlamenti mandátum úszott el azon,

hogy az LMP teljesen esélytelen emberei nem voltak hajlandóak visszalépni a közös ellenzéki jelöltek javára, ezért nevető harmadikként a Fidesz lett a befutó, miközben mind az 5 körzetben a kormányváltást akaró szavazók voltak többségben.

A választások után Moldován az LMP “etikai bizottságának” elnökeként több hónapos kutyakomédiát rendezett:

Szél Bernadettet például három évre eltiltotta bármilyen párttisztség viselésétől, és példásan megbüntette azokat az LMP-seket is, akik visszaléptek az esélyes ellenzéki jelölt javára.

Moldován kitartó romboló tevékenysége meghozta a gyümölcsét: a 2018 tavaszán még 6 százalékos LMP a 2019 májusi EP-választásokra mindössze 2 százalékos párttá zsugorodott.

Hősünk ezután vette a kalapját, és elhagyta az LMP süllyedő hajóját.

Bár azt nem tudjuk, hogy Moldován szereti-e a szalámit, de azt biztosan állíthatjuk, hogy az ellenzék szalámizását imádja:

az LMP színeiben 2014-ben is elindult a kerületi polgármesterségért, akkor 10,3 százalékot kapott.

Ami még mindig jobb eredmény, mint amit 4 évvel később sikerült elérnie: a 2018-as országgyűlési választásokon, amikor – micsoda meglepetés! – szintén ráindult az esélyes jelöltre, már csak 6,8 százaléknyi ellenzéki szavazatot tudott eltéríteni.

Íme a tavalyi eredmények a körzetben:

.

Moldován csillaga tehát leáldozóban van, hiába fantáziál önmaga mögé hatalmas támogatottságot az interjúiban.

Ahogyan egyszerű blöff az az állítása is, hogy valaha az ellenzék közös polgármesterjelöltje lett volna, csak a csúnya pártok ezt megfúrták. Moldován László neve sosem merült fel közös jelöltként, ami a fenti eredményeinek és tevékenységének ismeretében nem is csoda.

Nem kell hozzá különösebben ismerni az önkormányzati világot, hogy tudjuk: egy polgármester önmagában szinte bármihez kevés, ha nincs mögötte erő, nincs mögötte testületi többség.

Nos, Moldován mostani indulását mérhető pártok nem támogatják, csak Puzsér Róberték fantomszervezete, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület, valamint egy két éve alakult, bizonyos Élhető Erzsébetváros Egyesület (ÉEE).

(De még így sem tudtak megegyezni: Moldován egy friss interjúban éjféli zárórát ígér a bulinegyed kocsmáinak, Puzsérék viszont a 24 órás nyitvatartást szorgalmazzák, míg az ÉEE szintén az éjféli bezárást…)

Puzsér Róbert (balra) és bizalmasa, Moldován László (jobbra)

Moldován László egyébként a kampányában a klasszikus Puzsér-receptet követi:

az esélyes ellenzéki jelöltet brutálisan támadja, míg a Fidesszel alig foglalkozik.

Ötezer forintos beugró kérdés a Legyen Ön is Milliomosban: ezzel vajon kinek az érdekében cselekszik?

Érdekesség még, hogy Moldován László civil jelöltnek mondja magát, de csak pár héttel azután lett “civil”, hogy a saját pártja sem akarta őt közös polgármester-jelöltnek ajánlani. Most teli szájjal szidja a pártos jelölteket – ami a közelmúltig ő maga is szeretett volna lenni…

Az ellenzék közös jelöltje, Niedermüller Péter eközben pénteken az ATV vendége volt, ahol cáfolta a róla szóló, Moldován által is előszeretettel terjesztett hazugságokat.

Niedermüller elmondta: saját döntéséből jött haza az Európai Parlamentből, mivel van két serdülőkorú fia, akikkel többet szeretne apaként együtt lenni, így nem vállalt be egy újabb ciklust Brüsszelben.

Niedermüller egyébként Erzsébetvárosban született és most is ott él. Egyetemi tanár, aki az Európai Parlamentben sokat foglalkozott szociális és lakhatási kérdésekkel, várospolitikával.

Az Egyenes Beszédben elmondta azt is: a kerület rossz állapotú társasházainak felújításához, korszerűsítéséhez nagyon komoly uniós pénzeket lehet igényelni, és ő pontosan tudja, hogy ezt hogyan kell, tehát Erzsébetvárosban is hasznát tudja majd venni a brüsszeli tudásának.

Niedermüller Péter csapatának plakátja az őszi önkormányzati választásokra

A képlet egyszerű:

  • Puzsér Róbert jelöltje Moldován László.
  • Karácsony Gergely és az ellenzék jelöltje Niedermüller Péter.

Aki erzsébetvárosi lakos, és a Fidesz-maffia kisöprését akarja a kerületből, azzal a jelölttel tudja ezt elérni, aki mögött az ellenzék 99 százaléka áll.

(A kerületben szintén indulni szándékozó Hunvald György múltjára nem térnénk ki, több száz cikk jelent már meg róla. Hunvald ügye a rendőrség és a bíróság asztalára tartozik, nem a választókéra.)