Kipakolt a sportközgazdász: Ötször annyi pénz folyik el a magyar fociklubokra, mint indokolt lenne

Nagy pénz, kis foci.

A neves sportközgazdász, Muszbek Mihály a hvg.hu-nak tálalt ki a magyar focit körülvevő pénzügyi viszonyokról.

Elmondta: elképesztően egyenlőtlen a TAO-pénzek elosztása, a jelentős részük egy-két klubhoz kerül. Ma a teljes magyar NB I állami pénzforrásainak 45 százaléka a tabella első két helyezettjéhez vándorol.

A közgazdász szerint az a nagy baj, hogy a sikeres nemzetközi kupaszereplés nem prioritás, amellett, hogy kitömik közpénzzel ezeket a klubokat.

„Ha tényleg a sikeres nemzetközi kupaszereplés a prioritás, akkor rendben van, csoportosítson az állam két-három klubhoz nyilvánosan, ellenőrizhetően és átláthatóan rengeteg pénzt, de akkor ezzel szemben mondja ki határozottan az elvárásokat. Iksz éven belül ilyen és ilyen kupasikereket várok el. És ha nem éred el, kedves kiemelt klub, akkor négy év után váltani fogok”.

A sportközgazdász a TAO-pénzek felhasználásáról elmondta:

infrastruktúrára nagyjából 35, utánpótlásra 40, profi futballra 25 százalék jutott. Például: megveszik az akadémiának a 200 millió forintos buszt, de a felnőtt csapat használja.”

Muszbek Mihály

Muszbek szerint ahhoz, hogy a magyar klubfutball megálljon a saját lábán, az kellene, hogy kövesse a klasszikus piaci modellt, vagyis a tervezett üzleti bevételeiknek maximum 75 százalékát költhetnék el.

Ez azt jelenti, hogy a 2018-as

29,7 milliárd forint helyett 5-6 milliárdot lehetne költeni. Legfeljebb.

Vagyis a magyar „élvonal” klubjai a bevételekhez képest ötszörös luxusban élnek.

A focisták fizetéséről elmondta: ha egy játékos ára egymillió euró, vagyis 330 millió forint, és hároméves szerződést kötött, akkor az ő éves bérköltsége valahol 100-120 millió forint körül lehet, és mivel sok esetben nettó összegre szerződnek a futballisták, ezért erre még az adóterhek is rájöhetnek.

A magyar élvonalban öt-hat játékos foglalkoztatási költsége éri el vagy haladja meg a havi 20 milliót, további mintegy harminc 10 millió feletti összegbe kerül havonta a klubjának.

Muszbek Mihály szerint a labdarúgásba áramló rengeteg közpénz nem hozott nagyságrendi szakmai előrelépést a helyezésekben. A FIFA-sorrendben (40-50. hely) és klubrangsorban (36. hely)

ma is ugyanott tartunk, ahol 20-30 éve jártunk.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek